Debreczeni József: Orbánnal nem alkuszunk!

2018. február 03. 14:21

A DK Miskolcon Debreczeni József közírót veti be tavasszal.

2018. február 03. 14:21

Debreczeni József közírót indítja az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson a Demokratikus Koalíció (DK) Miskolc egyes számú választókerületében, a jelöltet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) is támogatja – mondta Gyurcsány Ferenc a DK elnöke Miskolcon mintegy kétszáz ember előtt tartott lakossági fórumán pénteken.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: választási kampány itt és most Miskolcon indul el, reményeik szerint sikerrel kecsegtet.

A pártelnök úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kormány élt és visszaélt hatalmával, ennek gátat kell szabni. 

Megjegyezte: az országot kormányozni nem elegendő egy szűk kisebbség támogatásával, olyan világot kell teremteni, amelyben mindenki magáénak érzi a hazát.

A választás tétje az, hogy szabaddá váljanak az emberek, senki se diktáljon – emelte ki. „Orbánnal nem alkuszunk" – hangoztatta.

Debreczeni József bemutatkozásakor arról beszélt, hogy az ország nem maradhat abban a helyzetben, mint amilyenben ma van. 

Mint mondta: bár nem született politikusnak, de mégis azzá lett, mert tanárként úgy látta jónak, korábban a Magyar Demokrata Fórum színeiben országgyűlési képviselő is volt.

Amennyiben újra bekerül a parlamentbe, arra törekszik majd, hogy a társadalom kettészakadását megállítsa, a szegényeknek és az elesetteknek segítsen, és hogy újra szabad legyen az oktatás.

Megemlítette, hogy Miskolc kettes számú választókerületében a DK az MSZP jelöltjét, Varga László jelenlegi országgyűlési képviselőt támogatja, mert „csak együtt van esély a győzelemre".

(MTI)

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2018. február 05. 20:38
Ez a renegát múltkor Új-Lipóciában kalapozott kopogtatócédulákért - nem nagy sikerrel.
áfonya
2018. február 05. 18:48
Humorba illő ...ballibsik ezzel a cikkel lisztbe ismét belefingottak ,maguk körül port vernek... dacos ballibsi ellenzék úgy tálalja magát mintha Orbán úr a kegyeikért könyörögne ... :)))))
Gyéressy Károly
2018. február 04. 23:58
Aki Gyurcsánnyal megalkudott, azzal más már nem is áll szóba. Mélyre jutottál Jóska az MDF-es képviselőségtől, a Fő utcai lakástól.
Akitlosz
2018. február 04. 20:48
"Debreczeni József bemutatkozásakor arról beszélt, hogy az ország nem maradhat abban a helyzetben, mint amilyenben ma van." Hát nem is! Határ a csillagos ég. Már csak ezért sem lenne jó, ha bármikor is visszatérnének a vörösök a hatalomba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!