A gyerekeink elvándorlásáról

2018. január 31. 21:58

Mi a megoldás? Ki tudja? Mindenekelőtt hibás út, hogy a pártokkal vagy a kormányokkal addikt módon foglalkozunk.

2018. január 31. 21:58
Radnóti Zoltán
Zolirabbi

„Végleg elengedni valakit komoly vereség. A gyerekeink nem érzik magukat itthon, abban az országban, amelyet mi összeraktunk számukra. 18 esztendős voltam a rendszerváltás pillanatában. Ajándékba kaptam. Úgy tűnt, hogy szabad országot vehetünk át, és azt csinálunk vele, amit szeretnénk. Végül nem így lett, de mégis volt 27 évünk, és nem mondhatjuk, hogy semmi közünk hozzá. Itt van az utánunk jövő nemzedék, és nem érzi itthon magát Magyarországon, azaz ez az ország – jelenleg – nem eléggé megtartó közösség.

Mi a megoldás? Ki tudja? Mindenekelőtt hibás út, hogy a pártokkal vagy a kormányokkal addikt módon foglalkozunk. Vissza kell térnünk a közösségeinkbe, és azokat igazi közösségekké formálni. Amelyeket nem a félelem, hanem az összetartozás kapcsol össze. Amelyekben a rabbit, a fociedzőt, a kisvárosi garázszenekar frontemberét, a városszépítő egylet vezetőjét nem a hivatal tartja a posztján, hanem a híveik, a közösségük bizalma. Olyan közösségekre van szükség, amelyek saját maguknak adnak mindenki számára élhető szabályokat. Otthont kell lelnünk egymás társaságában, mert most magányosak vagyunk. Sok mindent elölről kell kezdenünk. Közösségi intézményeket kell megtanulnunk létrehozni és fenntartani, és ez mind sokba fog kerülni. Sok pénzbe, sok időbe, sok érzelmi energiába. Ha felelősek vagyunk, nem tehetünk másképp.

Fel kell építenünk ezeket a mikrotársadalmakat, nemcsak közösséget, de társadalmat is kell építenünk, megóvni a megmaradt értékeket. Csak így lehet újra hívogató otthonná tenni a környezetünket. Nekünk még van rá esélyünk. Van még néhány aktív évtizedünk, hogy megcsináljuk. És ha ez sikerül, akkor az amatőr sportklubok, a garázszenekarok rajongói, a városvédő csoportok, a biogazdálkodók, a templomok, mecsetek és zsinagógák összeérnek egymással, és kirajzolják majd a közösségibb Magyarországot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2018. február 01. 12:28
"...a templomok, mecsetek és zsinagógák összeérnek egymással, ..." ----------------- Nekem Jeruzsálem jutott erről eszembe ... idilli kép, a béke megtestesülése !!! :D :D
Agnieszka
2018. február 01. 10:58
Nemcsak több mérnök, orvos, de reál szakos tanár is kellene, nem reál szakost még csak lehet találni. Tulajdonképpen ők kellenének legjobban. Ezen csak fizetés és a lakásszerzés megkönnyítése tud segíteni, szóval pénz és pénz, sajnos, de NINCS más út, mint előre! Ma már talán a társadalommal is el lehetne fogadtatni, ha reál szakos tanár, ha orvos, ha mérnök kell NINCS mese, föl kell venni a versenyt a megélhetésük biztosításában a szerncsésebb, gazdagabb országokkal!
néhai Ch.Pilot
2018. február 01. 10:34
Érdekes ez a templom-mecset-zsinagóga multikulti világkép... Ha nézünk sci fi filmeket, azok nagy részében már ez van ábrázolva. Világállam, vegyes társadalom. ÉS még valami! Az összes ilyen filmben lepusztultság, nyomor, kegyetlenség, bűnözés, romvárosok. Közigazgatás nincs, a rendőrség tehetetlen, magányos "hősök" osztanak igazságot. Vajon miért van az, hogy minden író és filmrendező fejében ez az összefüggés?!
Agnieszka
2018. február 01. 10:31
Ez egy lerabolt, aladósított ország, amelyik most kezd, nagy nehezen talpraállni. A Radnóti féle politikai tábor bűne, h. a térségbeli többi államnál is rosszabbul jártunk. Itt sokmindent meg lehetett csinálni, amit tőlünk északabbra NEM és ez a mai napig meghatározza pl. a közgondolkodást is. Itt az 50-es évek óta az egészségügy hálapénz alapon működik, mint a kiszámíthatatlanság, a korrupció és a kiskapuk érvényesítésének melegágya, pl. ezt sem lehetett máshol meghonosítani. Most ott tartunk, h. egyszerre kiderült, nincs az rendjén, h. a fizetések NEM tükrözik a végzett munkához szükséges szaktudás szintjét, minőségét, idejét, a munkával járó felelősséget. Az orvos társadalom nagyon hiányzó része elment, oda, ahol tükrözi, de megy a mérnök is, sőt még tanár is. Az ügyvéd, az leginkább marad itthon, a jövedelem szerzési piramis csúcsán, csak attól meg nem megy az itthoni világ elébb, sőt, a nagyon jól fizetett pénzügyi szakemberek hadától sem igazán, mint 2010-ig tapasztalhattuk. Több mérnök, orvos kellene! Kizárólag megfelelő lakáskörülményekkel, jövedelmekkel lehetne a kint boldogulókat visszahozni. Bármennyire változtak az idők, nőttek a jövedelmek, nem megy. Közben a lakás, telekárak növekedése szinte fölemésztik a gyermeketámogatások elismerésre méltóan magas szintjét. Talán az idő megoldja a problémákat, de semmisem biztos. A 2018-as választások sorsdöntőek lesznek, de az a magyar választó, aki meg tudta buktatni az EU által vezényelt néger-arab teljes ellátási kötelezettséggel terhelt betelepítés elleni népszavazást, nem biztos, h. át fogja látni a tétet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!