Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tarlós: Értelmetlen a népszavazási kezdeményezés

2018. január 30. 17:03

A főpolgármester szerint értelmetlen a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezés, egy eredményes népszavazás esetén ugyanott fogunk tartani, mint most.

2018. január 30. 17:03

Tarlós István főpolgármester szerint semmi értelme nincs a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezésnek, abból eredményessége esetén nem következik majd, hogy minden állomáson liftet kellene építeni.

A törvény nem definiálja, hogy milyen módon kell megoldani az akadálymentesítést, egy eredményes népszavazás esetén ugyanott fogunk tartani mint most, az semmit nem befolyásol – közölte. A Kúria azt mondta ki, hogy jogilag nincs akadálya a referendum megtartásának – mondta Tarlós István, aki szerint a szocialisták rosszul tették fel a kérdést, azzal nem tudnak semmit elérni.

A Kúria kedden tett közzé a honlapján azt a végzést, amellyel helybenhagyta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) azon döntését, amellyel a testület hitelesítette a 3-as metró akadálymentesítéséről kezdeményezett népszavazást. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője tavaly novemberben nyújtotta be kérdését hitelesítésre az FVB-hez.

A kérdés úgy szólt: „Akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?”

(MTI, fotó: Balogh Zoltán)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanóc
2018. január 30. 20:37
Nagy állatbarát ez a Tarlós. Mindig végtelen türelemmel eteti a majmokat.
tango47
2018. január 30. 20:01
Nincs fantáziája Tarlósnak. A népszavazás kezdeményezőinek semmi sem drága ahhoz, hogy zavart keltsenek. Köze nincs az egésznek az akadály-mentesítéshez.
noMores
2018. január 30. 19:40
Vagja le a labad egy villamos, te taho, aztan megtudod, milyen penge az elet mozgasserultkent. Barom.
Akitlosz
2018. január 30. 19:12
"1997. évi LXXVIII. törvény" S jelenleg ugye 2018. van. 21 év sem volt elegendő a törvény végrehajtására. Akkor minek hozták? Miért tartják hatályban? Komolytalanná teszi a törvényhozást, hatóságokat, az államot magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!