Kilakoltatási moratórium – Csak azoknak szól, akik tudnak róla?

„Nem alulról szerveződő aktivisták feladata kellene, hogy legyen az állampolgárok érdekeinek képviselete, hanem az államé.

Így ugyanis nincs gátja a jogsértő kilakoltatásoknak, eljárásoknak, és előfordulhat, hogy a szerencsén múlik, ki maradhat az otthonában, és az is, hogy két teljesen ugyanolyan jogi helyzetben lévő ember közül az egyiket kiteszik a lakásából, a másikat pedig nem. Moratórium ide vagy oda, próbálkoznak, és a legkiszolgáltatottabbakat sikerül ilyenkor is kilakoltatni.

Igen, sajnos az önkormányzatok – bár nekik a hitelintézetekkel szemben kötelességük lenne a lakók védelme – is ebben mérik a sikert, és nem abban, hogy hány rászoruló lakhatását sikerül megoldaniuk. Magyarországon ugyanis semmi sem kötelezi az államot arra, hogy elhelyezést nyújtson a kilakoltatás előtt állóknak. Ha a kilakoltatottak között gyerek is van – és gondoljunk csak bele, milyen értékek mentén működik egy társadalom, amiben egy gyereket gond nélkül ki lehet tenni az otthonából –, és nincs hova menniük, akkor a gyerekek bekerülnek az állami gondozás rendszerébe, annak ellenére, hogy a szegénység miatti kiemelésüket a családból törvény tiltja. Ezzel az állam maga generál további társadalmi és egyéni problémákat, a hajléktalanságtól a kötődési zavarokon át és más, a traumából fakadó gondokig.”