Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Felszámolták a jogrend alapjait

2018. január 25. 12:36

Nyugat-Európában az európai értékek között felsorolt szabadság és biztonság éppen amiatt szűnt meg, mert a liberális politikusok és a migránssimogató jogvédők felszámolták az európai jogrend alapelveit.

2018. január 25. 12:36
Gedeon Magdolna
Magyar Idők

„Ma is szívesen ünneplik a káoszt és a jogszerűtlenséget az Európai Parlament liberális képviselői, akik interjúk hosszú során adták elő az európai értékekről és a szolidaritásról szóló eszmefuttatásaikat, pedig jobb lett volna csendben maradniuk. Mára nem kétséges, hogy Nyugat-Európában az európai értékek között felsorolt szabadság és biztonság éppen amiatt szűnt meg, mert a liberális politikusok és a migránssimogató jogvédők az emberi jogokra hivatkozva felszámolták az európai jogrend alapelveit (amiért a hajdani liberálisok küzdöttek).

Az európai polgárok szá­mára ezek közül legsérelmesebb a törvény előtti egyenlőség felszámolása Nyugat-Európában. Udo Ulfkotte már 2016-ban egy cikkében feltette a kérdést: Németországban, ahol a migránsok napi 770 bűncselekményt követnek el, hogy érzi magát valaki németként, ha a legkisebb sebességtúllépésért fizetnie kell, miközben a sokkal súlyosabb törvénysértéseket elkövető bevándorlók szabadon sétálnak és rajtuk nevetnek? Ulfkotte szókimondásáért a liberális sajtóban – a tavaly bekövetkezett haláláról szóló tudósításokban – a „vitatott újságíró” megnevezést kapta.

A migránsok jogsértő magatartásának következmények nélkül hagyása folytán az az általános képzet alakult ki, hogy nekik mindent szabad. Ezt az elképzelést az is erősíti, hogy a jogvédő szervezetek a törvények betartásán fáradozó kormányokat ítélik el a törvénysértők helyett. A terrorizmussal vádolt Ahmed H. pere elleni liberális tiltakozás azt az üzenetet hordozza, hogy az államnak még arra sincs joga, hogy a migránsok jogsértéseit törvényes keretek között kivizsgálja. A liberális politikusok és jogvédők csak az illegális bevándorlók emberi méltóságáért aggódnak. Az európai polgárok méltósága a szolidaritás bajnokainak semmit sem számít.

Ezek után egyrészről nem kell csodál­kozni sem a németországi szilveszteri történések, sem a nyugat-európai rendvédelmi szervek elleni brutális fellépések láttán. Másrészről azon sem kell meglepődnünk, hogy a migránsokkal szembeni ellenszenv is megerősödött Euró­pában, megszaporodtak a menekültszállások elleni támadások, és késsel támadtak egy migránsbarát német polgármesterre. A szolidaritás bajnokai csak ünnepeljék a káoszt egymás között; Európa polgárainak többsége már nem akar velük mulatni.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2018. január 26. 09:55
Ez a rákosista fidesz maffia aggódik az európai jogrendért. fideszes főügyésze fideszes ász fideszes náv fideszes rendőrség fideszes media fideszes korlátlan hatalom Ez se hülyül már meg
mokány
2018. január 25. 15:04
Az Európát irányítók a globalizmus zsebében vannak.
zakar zoltán béla
2018. január 25. 14:59
Nagyon jó! A főmondat egy része: "...hogy érzi valaki magát németként, ha a legkisebb sebességtúllépésért fizetnie kell, miközben a sokkal súlyosabb törvénysértéseket elkövető bevándorlók szabadon sétálnak és rajtunk nevetnek? Ulfkotte..."((( Eme németek jó része és a Németországból 3-4 hetente hazatérő hONFITÁRSAINK nagyobbik fele itt éli ki magát KRESZ irtásban, felszabaDÚLTAN JOGOShITVÁNYsága teljes tudatában, csatlakozva az itthoni vad barmokhoz, sokszor rendőri bólogatások közepette!!! A szemetelésben ue a helyzet!!!)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!