Elfogadták a kisebbségi nyelveket védő jelentést Strasbourgban

2018. január 23. 16:47

Regionális és kisebbségi nyelvek védelméről szóló jelentést fogadott el az Európa Tanács – nyilatkozta Hoffmann Rózsa. Hozzátette: a jelentés kiváltképp fontos a határon túl élő kisebbségek megsegítését nézve.

2018. január 23. 16:47

Az Európa Tanács elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és támogatásával foglalkozó jelentést, amely kiemelkedő jelentőségű a határon túl élő kisebbségek megsegítése szempontjából – mondta Hoffmann Rózsa KDNP-s országgyűlési képviselő az MTI-nek kedden Strasbourgból telefonon nyilatkozva.

A képviselő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén bemutatott jelentésről beszámolva elmondta, abban nagy hangsúlyt kap az oktatás kérdése, amely a nyelvi kisebbségek kulturális identitásának egyik alappillére, valamint az ukrán oktatási törvény aktualitása miatt is figyelmet érdemel. Elmondta, hogy a jelentés kitér az anyanyelvű oktatás jelentőségére, a megfelelő tanárképzés megszervezésének fontosságára, az anyanyelvi tankönyvek alkalmazásnak szükségességére, valamint arra, hogy az államnyelvet hatékony módon sajátíthassák el a nyelvi kisebbségben élő közösségek. Kiemeli annak fontosságát, hogy a különböző nyelvi és regionális kisebbségek képviselői vegyenek részt a velük kapcsolatos döntések meghozatalában mind az oktatás, a közigazgatási nyelvhasználat, a média, valamint a kultúra területén. Beszámolt arról is, hogy a jelentés az Európa Tanács valamennyi tagállamára vonatkozóan szakmai érvekkel alátámasztott ajánlásokat fogalmazott meg egyebek mellett a kisebbségek jogainak és nyelvhasználatának elismerésére, valamint a kisebbségi nyelv oktatásban történő használatának biztosítása érdekében.

A képviselő elmondta, a jelentés az Európa Tanács által 1992-ben elfogadott Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában megfogalmazottakon túl is előremutató kezdeményeseket tartalmaz például az on-line tartalmakra és az internetre vonatkozóan. Az egyezmény megszövegezése óta bekövetkezett nagyléptékű technológiai fejlődésnek köszönhetően már új eszközök állnak rendelkezésre az információk eljuttatására. Ezek szabályozása során is fontos, hogy az államok és a szolgáltatásokat nyújtó vállalatok tekintettel legyenek a regionális és kisebbségi nyelvekre – emelte ki a képviselő. Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy az ajánlásokban javaslatot tettek egy díj létrehozására, amelyet a regionális és kisebbségi nyelvek használatát aktívan segítő és népszerűsítő országok kaphatnának, tovább ösztönözve a kisebbségi nyelvek védelmének ügyét. 

Kiemelte: különös aktualitást ad a jelentésnek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Minority Safe Pack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezése. Az indítvány hasonló témában, EU-szinten ösztönözné a kisebbségek érdekeit szem előtt tartó jogalkotást. Az elfogadott jelentés elősegítheti a FUEN kezdeményezésének törekvéseit, valamint előmozdíthatja a nyelvi kisebbségek helyzetének napirenden tartását Magyarországon, valamint nemzetközi szinten – tette hozzá a képviselő.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2018. január 23. 20:26
De miért nem élnek a lehetőséggel?Miért nem kérik, követelik, propagálják- vagy szívük szerint óhajtják a többnyelvűséget. A gyermekek egymást a legeredményesebben oktatták és fogják is! Kölcsönösen.Ezt már csak egy sűrű fogú nyelvtan fésűvel kell átfésülni.....Ja, és hagyják a fenében a populista. eltista, -meg Pisti a szadeszista....kommunikátorokat.
Paskai
2018. január 23. 20:18
Nem kapkodták el, de akkor ér valamit, ha tartalmaz szankciókat a hülyékre nézve.
Kup Lung
2018. január 23. 18:57
Remek . Most már az Európai Tanács is elfogadhatna egy ilyet :)
brekker
2018. január 23. 18:32
Bármiben, amiben volt valamiféle tájékoztatás a vevők/fogyasztók felé, az mindig jobb volt, amíg nem szabályozták, mint amikor később belépett az eu-bürokrácia. Mindig az volt, hogy sokkal kevésbé részletes szabályozást írtak elő, mint ami addig volt, plusz óvodás jeleket, amik magukban annyit foglalnak, mintha ráírnák a szabályozás miatt most már nem szükséges, de korábban mégís közzétett dolgokat a gyártók/szolgáltatók. Nem azokat kéne óvodás jelek kötelező kitételével zaklatni, akik amúgy is szeretnék a vevőiket/fogyasztóikat tájékoztatni az árujuk/szolgáltatásuk tartalmáról, hanem azokat, akik eleve nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!