Féldiktatúra-féldemokrácia

2018. január 22. 18:32

Orbán Viktor mindent kipróbált már Magyarországon, és ez az a rendszer, ami működik. Interjú.

2018. január 22. 18:32
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
FüHü

Miért nem lehetett nyugati típusú demokrácia?

Magyarországnak a liberális demokrácia nem kellett igazán soha. A magyaroknak nem kell a nyugatos szabadság, de nem kell a bizánci típusú, totalitárius zsarnokság sem, hanem kifejezetten az e kettőből született vegyes rendszert igénylik. Ezt értette meg Orbán Viktor.

Ebben a rendszerben a szabadság kis köreit – ami egy Bibó Istvántól származó fogalom – nem érdemes, sőt nem is szabad feldúlni. A magyar nem felsorakoztatni való népség, melynek tagjai precízen hadrendbe állnak: ez egy seftes, megúszós, ügyeskedő népség. A magyar társadalom igényel egy bizonyos mozgásteret, ugyanakkor igényli az erőskezű vezetőt is. Ez az, amit a politikusok olyan nehezen értenek meg. Amikor a politikai elit azt látja, hogy a társadalom igényli a mozgásteret, azt hiszi, nyugati típusú, liberális demokráciát akar. Amikor a politikai elit azt látja, hogy a társadalom erőskezű vezetőt igényel, azt hiszi, Rákosit vagy Szálasit akar. Pont az a lényeg, hogy mindkét feltételezés hibás: ezt a két rendszert nem akarja a magyar társadalom, hanem valamit a kettő között. Kádár Jani bácsit igényli, akinek a kezéből bőven jut krumplileves, de ha túl nagy hangon pofázol, jön a Munkásőrség. A magyar társadalom egy olyan rendszert akar, amelyikben vannak határok, ő pedig tudja, hogy hol.

Ezzel azt állítod, hogy a mostani hatalom beletalált a tutiba, és akkor akár kinéz nekik a húsz év?

Simán kinéz.

Orbán Viktor mindent kipróbált már Magyarországon, és ez az a rendszer, ami működik. Volt ő már radikális liberális 1992-ben, polgári jobbközép 2002-ben, szociális alapon hergelő populista 2006-ban, és mindez korlátozott sikerrel – most, amikor a kádárizmust restaurálja, látványosan működik, amit csinál: Kádár óta Magyarországon ennyire stabil rendszer nem volt. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi rendszer felváltásához vezető út első lépése az, ha megértjük, honnan meríti a legitimitását.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. január 23. 15:46
Puzsér mást sem tesz csak leborul önnön vélt nagysága előtt.
balbako_
2018. január 23. 15:23
Puzsér ez egy seftes, megúszós, ügyeskedő népség."
puszika
2018. január 23. 15:04
Puzsér! Mond meg a gazdádnak,hogy amit Orbán csinál az POLITIKA,amit meg Vona az az átverés! Jobbikosok tízezrei kószálnak a nagy magyar politikai pusztában nem értvén az útmutatást. Az ő Mózesük olyan mint egy tápegység hibás GPS!!!
Bástyaelvtárs
2018. január 23. 14:13
Na igen, Robi, de elfeledkezel vmiről. A "magyar" nem egy egységes tömb , nincs olyan hogy magyar nemzeti psziché aki ezt és ezt akar. A most felnövekvő generáció, aki már a rendszerváltás után született szabad polgárként az nem igen díjazza a kedves kádár-orbán basit aki megmondja a tutit hogy hol a határ és meddig pofázhat. Ahogy a nyilas nyuggerek kihalnak és ezek a fiatalok felnőnek igenis liberális demokráciára fog vágyni a jónép. Vagy megkapja vagy elmegy nyugatra ahol ez működik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!