Orbán leghűbb ügyésze

2018. január 19. 13:33

Az OLAF most érdekes házi feladatot adott Poltnak.

2018. január 19. 13:33
Szabó Brigitta
168 Óra

„A főügyész hivatalba lépése utáni statisztikák szerint 2010-től meredeken zuhanni kezdett azoknak a politikai korrupciós ügyeknek a száma, amelyekkel egyáltalán foglalkozott az ügyészség. Egy idő után a feljelentés is kevesebb lett, hiszen az ellenzék beletörődött, hogy semmi értelme ugrálni. Mondják, minden fontos ügy eljut Polt Péterhez, s rendelkezik róluk. Mögötte áll egy viszonylag friss, már a rendszer által kinevelt ügyészi generáció, ők szinte maguktól is tudják, mit kell tenniük.

Most azonban helyzet van. Az OLAF megkeresését ezúttal nem lehet félvállról venni, a legfőbb ügyésznek elvileg el kell indítania a nyomozást. Ha nem teszi, arra az esetre a csalás elleni hivatal megtette a javaslatát az Európai Bizottságnak, vagyis hogy az EU kérje vissza mind a 12 milliárd forint támogatást, amely az ügyekben érintett. Sőt a bizottság úgy is dönthet, hogy az összes közösségi támogatás átutalását leállítja. Már most is lassabban folynak be a pénzek, a kormányzat több mint ezermilliárd forintot előlegezett meg az EU-nak.

Izgalmas kérdés, hogy mit tesz Polt Péter. Lányi András lapunkban nemrégiben azt mondta, hogy ez nem korrupció, ami itt van, hanem az állami abszolutizmus újjáépítése dúsan javadalmazott párthűbéresekkel. Ez nem korrupció, ez maga a rendszer.

Az OLAF most érdekes házi feladatot adott Poltnak. Az ura mellé áll-e, s akkor kihúz a zsebéből minimum 12 milliárd forintot, vagy vele szembe, s akkor kihúz egy téglát a rendszerből?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2018. január 21. 11:04
"2010-től meredeken zuhanni kezdett azoknak a politikai korrupciós ügyeknek a száma, " Vagyis a korrupt ballibsi kormány leváltása óta. Örülök, hogy segíthettem.
syphax
2018. január 20. 05:56
Van egy súlyos dilemmám azzal kapcsolatban, ahogyan a mai magyarországi ellenzék--politikai "osztály", médiasiserehad stb..stb--minősiti és értékeli (le) az EGÉSZ MAGYARORSZÁGI JOGAPPARÁTUST--a rendőrségtől kezdve ügyészségen át a biróságig bezárólag. Mint ú.n. FÜGGETLEN "HATALMI ÁGAT", annak egzisztenciájában vonják kétségbe azzal, hogy azt állitják: az egész JOGRENDSZERT és JOGÁSZI ZUBEHÖRT a FIDESZ-KDNP "megvette", tokkal-vonóval, a leglényegesebb poziciókban--úgymond--Fidesz "pártkatonák" csücsülnek. És például a sokat emlegetett mai magyar ú.n. korrupciós "rablóvilágban"--szerintük--azért nem tesznek följelentéseket a VÉLT bűnügyekre, merthogy úgyse' történik semmi: a Fideszes jogászvilág majd kimossa-kinyalja "tisztára" az egyébként bűnbanda fideszes haversági kört....mint ismerjük ezt a figurát. IGENÁM, CSAKHOGY! Mi van akkor, mert azért van ilyen is, ha ELMARASZTALÓ ITÉLETEK IS(!) JÖNNEK nagyritkán, kormánypárti politikusok--Voldemort ügy stb.---ELLEN is nyomoznak etc..etc.. szóval. Egyszóval ha mégiscsak előáll olyan eset is netán neadjisten néha-nagyritkán, amikor a FIDESZES(nek kikáltott) JOGAPARÁTUS fideszes vagy kdnp-s személyt vagy szervezetet marasztal el, horribile dictu büntet meg. No, ebben a pillanatban AZONNAL HANGNEMET VÁLT(!)--egy időre mindenképp--az ellenzéki kórus, és azonnal arról harsog hogy lám-lám micsoda hatalmas bűnbarlang ez az egész ország, hiszen Dunát lehet rekeszteni a fideszes bűnözők-rablók-tolvajok korrupcióügyeivel, hiszen mindezt jogerős birósági itélet(ek) is prezentálják. Szóval, EBBEN A PILLANATBAN a rendőrség-ügyészség-biróság AZONNAL és VITATHATATLANÚL az IGAZI SZIN-igazság fellegváraivá(?!) válnak, s a jogapparátus egész rendszere ERRE A KIS IDŐRE MEGSZŰNIK "fidesznyikek", pártkatonákból összeverbuvált kiszolgálóhelyévé lenni....No ez az az ellentmondás és gyanúhalmaz, ami miatt a korrupcióvilágunkról zengedező ellenzéki médiakórus meg politikuskórus "csipogása" hmmm. gyanút kelt a hamisságukat illetően....És az a jótanács a Parlamentben, hogy tudnillik: "Ha gyanús, korrupciós ügyeket tetszik valahol sejteni, akkor TESSÉK RENDŐRSÉGI FÖLJELENTÉST TENNI!"--szóval ez, nagyonis hasznos reakció lehet egy-egy miniszter vagy államtitkár részéről, egy-egy ilyen témát fölvető napirend előtti fölszólalást vagy intervenciót követően.
békalepcse
2018. január 20. 04:08
"Izgalmas kérdés, hogy mit tesz Polt Péter. Lányi András lapunkban nemrégiben azt mondta, hogy ez nem korrupció, ami itt van, hanem az állami abszolutizmus újjáépítése dúsan javadalmazott párthűbéresekkel. Ez nem korrupció, ez maga a rendszer." Nagyon helyes! Az ország tönkre tevőit nem juttatjuk forrásokhoz és ez így van rendjén! Az általuk ellopott, kisíbolt források most itt maradnak és ez nagyon is látszik a hazai gazdaságon, amitől idegrohamot kaptak. Csak így tovább.
balbako_
2018. január 19. 14:57
Az ügyészség vizsgálta, mert az LMP is feljelentette a céget. Egy év vizsgálat után bűncselekmény hiányában lezárták. Más kérdés?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!