Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Már megint gond van a papokkal

2018. január 19. 13:35

Politizál néha a pap, és ez undorító? Tényleg?

2018. január 19. 13:35
Joó István
Joó István
Magyar Idők

„A pap, aki bevitte a politika mocsarába a híveket… Nyíltan a Fidesz mellett kampányolt a hódmezővásárhelyi plébános… Pár napja efféle címekkel kezdett megkésett petárdázásba a balliberális sajtó. Már csak azért is érdemes a közelmúlt történelmét ismerni, mert az egyházüldöző kommunista uralom szellemi örökösei kicsiben ugyan, de hasonló hangulatú hajszákkal próbálkoznak a papok ellen. Ezt látjuk most a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás kampányának eldurvulásakor. (...)

A hódmezővásárhelyi esperes-plébános elleni sajtó- és médiaágálások fő iránya: po-li-ti-zál a pap. Függetlenül attól, hogy a templomban alapvetően mi az evangélium reménységében megtisztulni és megerősödni szeretünk, föltehetjük a kérdést: még a templom falai között sem szabad szólni az egyház, vagyis a hívő emberek érdekéről? Láttuk Gyurcsány idején, hogyan gáncsolta az MSZP–SZDSZ-kormány az egyházi iskolák és kórházak újjáéledésének folyamatát. Ne volna jó hír és megfontolandó a szavazásos döntés szempontjából, hogy Hódmezővásárhelyen és az országban évek óta végre újraépül mindaz, amit éppen a Rákosi- meg a Kádár-rendszerben romboltak le? Hitélet, iskolák, különféle egyéb szolgálatok, amelyeket az egyházak bizonyítottan magas színvonalon, a szeretet pótolhatatlan hozzáadott értékével tudnak végezni?

Politizál néha a pap, és ez undorító? Tényleg? És amikor Beer Miklós katolikus püspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök hozzászólhat kormánykritikusan a migránsokkal kapcsolatos közbeszédhez, az rendben van? Ha pedig egy »klerikális« nem a mi nótánkat fújja, akkor lekeverjük?”

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2018. január 20. 06:14
Az,hogy az egyház ne politizáljon,a pap nem beszéljen a politikáról a kommunisták utasitása volt . Noncs már kommunizmus, ami viszont van alkotmány és alaptörvények. Abból nem vezethető le a politizálás tiltása a papság részére.
holder
2018. január 19. 19:40
Politizál néha a pápa, és ez undorító? Tényleg?
abcdef
2018. január 19. 16:54
Miért ne politizálhatna egy katolikus pap? Ez bolsi baromság. Prohászka például pártalapító volt és két évig parlamenti képviselő.
Pinter68
2018. január 19. 15:31
"A hódmezővásárhelyi esperes-plébános elleni sajtó- és médiaágálások fő iránya: po-li-ti-zál a pap." A szokásos fideszes kommunikációs trükk. Félrevinni a lényeget és teljesen másra reflektálni, mint amiről az adott probléma szól (szalmabáb érvelés). Ugyanis az a fő irány, hogy a plebános kormánypárti agitációt folytatott a TEMPLOMBAN! Ahová a hívek NEM ezért járnak. És ha ezt ez a bértolnok nem érti, akkor az csak arról árulkodik, hogy pont olyan morális hulla, mint a Fidesz szavazók többsége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!