21. századi erdélyi magyar webet építünk a másfél milliárdból

2018. január 18. 10:58

Az nem volt kérdés, hogy többszáz erdélyi magyar munkavállalót nem lehet az út szélén hagyni. Interjú.

2018. január 18. 10:58
Demeter Szilárd
Demeter Szilárd
Átlátszó Erdély

A neked tulajdonított, kiszivárgott beszélgetésben ez is elhangzik: „az a lényeg benne, hogy nem az RMDSZ, nem az Erdélyi Református Egyházkerület, nem a Magyar Polgári Párt, sem semmi ilyen intézmény nem kapta meg feladatul. Hanem egy olyan egyesület, ami eddig a Főtérrel bizonyítottan közéletcentrikus, és nem pártpolitikai célokat szolgál ki.” Jól értem, az RMDSZ, az EREK és az MPP is versenyben volt ezért a támogatásért?

Azt nem tudom, hogy versenyben voltak-e. De az eddigi gyakorlat logikája alapján delegálhatták volna a feladatot bármelyik potens vagy élelmesebb erdélyi aktornak, intézménynek.

Közben a legnagyobb erdélyi magyar médiacégnek, a jelenleg csődeljárás alatt levő Udvarhelyi Híradó Kft.-nek sürgősen pénzre van szüksége, méghozzá úgy, hogy Simicska Lajost meg kell kerülni.

Az nem volt kérdés, hogy többszáz erdélyi magyar munkavállalót (újságírókat, terjesztőket, az adminisztrációban dolgozókat stb.) nem lehet az út szélén hagyni. Az alapító Magyar Nemzet Kiadó Kft.-t nem érdekelte az egész ügy, kb. 24 millió forintból elkerülhető lett volna a csődhelyzet. A Határok nélkül a magyar sajtóért Alapítvány kuratóriuma ezt jelezte is az alapítónak (tudomásom szerint az alapító megbízottja egy helyszíni szemle után megerősítette a kuratórium kérését), de még csak választ sem kaptunk. Informálisan viszont eljutott hozzánk, hogy egy fillért sem fognak betenni. (Az Udvarhelyi Híradó Kft. csődjéről itt írtunk.)

Ennek a történetnek ott lett vége. És túl azon, hogy benne volt vagy öt-hat év munkám, munkánk, nagyjából háromszáz székely család maradt volna munkahely és kereset nélkül 2017 karácsonya előtt. Nem beszélve arról, hogy bedőlt volna a fél erdélyi sajtó.

Az volt viszont a kérdés, hogyan lehetne megmenteni egyrészt az embereket, másrészt azokat a médiumokat, amelyeket sok év alatt felépítettek. Erre mondtuk mi azt, hogy önmagában viszont ez ma már nem elegendő, ugyanazt nem érdemes újraépíteni. Ha már adódik egy ilyen lehetőség, akkor próbáljunk meg jobbat csinálni. Ne csak médiát építsünk, hanem annál többet.

Ez az utolsó mondat ismétcsak eléggé szlogenszagú. Mi mást terveztek építeni, mint médiát?

Szcénát. 21. századi erdélyi magyar webet, Erdély 3.0-át. Olyan anyanyelvű nyilvánosságot, amely erősíti a közösség belső kohézióját. Mindezeken túl hatékony tartalommendzsementet. A külhoni médiumok fenntartásához szakmai munkával is hozzájárulunk, a kiadók és stúdiók vezetési és szervezési módszertanának kidolgozását segítjük. (És nem véletlen a fogalmi különbségtétel: ha már nemzetpolitikai célra kaptunk kormánytámogatást, akkor a fejlesztéseinket más elszakított területeken élő magyar közösségekkel is megosztjuk.)

Tervez-e tulajdonrészt vásárolni médiacégben (Udvarhelyi Híradó Kft. vagy Prima Press Kft.) az Erdélyi Médiatér Egyesület?

Az Udvarhelyi Híradó Kft-t az alapítvány alapszabályzata értelmében nem lehet eladni, következésképpen megvásárolni sem. Az Udvarhelyi Híradó Kft. csődvédelem alatt áll, csődbiztos felügyeli azokat az átalakításokat, amelyek több pénzt hagynak a kasszában, hogy az adósságokat meg tudják adni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sinistra
2018. január 24. 23:17
Nagyon gyanús ez az egész: egy vagon közpénz a Fidesz-szimpatizáns sajtó kiépítésére. Mi Demeter Szilárd véleménye a Fidesz "legfőbb politikájáról"? Feltételezem, a brutális lobbierejének nem tenne jót e kérdés részletes kifejtése.
Mich
2018. január 18. 14:47
Erdély Átlátszó - Ezek is Soros-bérencek... Ezt miért nem írják ki...?!
Pelso j.
2018. január 18. 14:31
Aha. Élősködsz a magyar adófizetők pénzén.
Bekecs
2018. január 18. 12:44
Ezt már 28 éve meg kellett volna lépni.Barászka felkészül a sivalkodásra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!