Trump: Én vagyok a legkevésbé rasszista ember

2018. január 15. 06:55

Donald Trump amerikai elnök vasárnap este kijelentette: készen áll arra, hogy megállapodjon a DACA-program értelmében védettséget élvező fiatal illegális bevándorlók ügyében. A Twitteren ugyanakkor azt írta, a program valószínűleg halott, mivel a demokraták nem akarnak tárgyalni róla.

2018. január 15. 06:55

Donald Trump amerikai elnök vasárnap este kijelentette, hogy ő „a legkevésbé rasszista ember”, s egyúttal ismét nyitva hagyta az utat a fiatal illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő program előtt.

Az elnök a floridai West Palm Beachen lévő golfklubjában fogadta vacsorán Kevin McCarthyt, a republikánusok képviselőházi csoportjának vezetőjét, s előtte beszélgetett röviden újságírókkal. Az egyik riporter azt kérdezte tőle, hogy rasszista-e, mire Trump rávágta: „Nem! Nem vagyok rasszista. Én vagyok a legkevésbé rasszista ember, akit valaha is meginterjúvolhatott”. Ez volt az első alkalom, hogy az elnök közvetlenül reagált az őt érő vádakra, amelyek azután fogalmazódtak meg, hogy csütörtökön a bevándorlás reformjáról a Fehér Házban törvényhozókkal tartott egyeztetésen a Haitiból, Salvadorból és afrikai országokból érkező bevándorlók szülőföldjét „pöcegödör országoknak” nevezte. Richard Durbin demokrata párti szenátor tájékoztatta erről a The Washington Post című napilapot, amely még csütörtökön este az internetes oldalán közölte is.

Egy nappal később Trump közleményben cáfolta, hogy a vitatott szavak elhangzottak volna, vasárnap pedig a délelőtti televíziós politikai vitaműsorokban három republikánus politikus is az elnök mellé állt, a kiszivárogtató Durbin szenátort vádolva meg azzal, hogy elferdítette az elhangzottakat. West Palm Beachen Donald Trump azt is hangsúlyozta: „készen áll, akarja és képes is arra”, hogy megállapodást hozzon tető alá az úgynevezett DACA-program értelmében védettséget élvező fiatal illegális bevándorlók ügyében.

A DACA-programot 2015-ben az akkori amerikai elnök, Barack Obama rendeleti úton hívta életre, s az a célja, hogy megvédje a kitoloncolástól a kisgyermekként illegális bevándorló szüleikkel az Egyesült Államokba érkezett, majd ott felnőtt fiatalokat. Mintegy 800 ezer, elsősorban közép- és dél-amerikai fiatalról van szó, akiket az amerikai közéletben álmodozók nemzedékének is neveznek. Trump tavaly bejelentette: 2018 márciusáig ad időt a kongresszusnak arra, hogy átfogó bevándorlási reformot dolgozzon ki, s ennek keretében rendezze a program által védettek helyzetét is. Ha nem sikerül 2018 márciusáig kidolgozni az átfogó reformot, akkor – fogalmazott Trump – megszünteti a DACA-t. Vasárnap reggel az elnök még azt írta mikroblog-bejegyzésében, hogy a DACA „valószínűleg halott”,  mert meglátása szerint a demokraták nem akarnak érdemben tárgyalni róla.

(MTI)

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2018. január 15. 09:15
Hogy apád, miért nem csinált inkább samlit helyetted!
Huffnágel Pista
2018. január 15. 08:59
Óriási FÉRFI!!!
madarasi.abel
2018. január 15. 08:12
Zseniális politikus ez a Trumpi, egy hibája akad csupán: hogy még nem fogadta a másik géniuszt is teljes pompával, tudjátok, a teltebb zsenit. Úgy már egyszerűen tökéletes lenne a pedigréje :)
madarasi.abel
2018. január 15. 08:10
Így beszél egy ember, aki magát zseninek képzeli. Meg még szerény is :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!