Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A baloldali rendszerkritika indiszkrét nyája

2018. január 15. 15:54

Nem véletlenül nincs baloldali politika.

2018. január 15. 15:54
Béndek Péter
1000 A Mi Hazánk

„Nem akarom hasznavehetetlennek nyilvánítani az egész balos pozíciót, hiszen nyilvánvalóan – újra és újra – sokat tesz hozzá az önértelmezésünkhöz, mindössze attól óvok, hogy valaki kellő erkölcsi integritás nélkül nyúljon hozzá. Pl. kifejezetten nem érdemes valamit fatalista módon, a nullára redukálva bírálni úgy, hogy nincs mögötte egy alternatív változási terv, mert abból semmi más nem lesz, mint a pusztulás és/vagy az erőszak narratívái. A konzervatív kapitalizmuskritika a balossal szemben elég világos fogódzókat ad a humánum körüli komplex intézményi rendszer erősítésében – szemben mindannak felszámolásával, ami csak van. A konzervatív a veszteségeit nem a kapitalizmusnak tudja be, hanem a jó esetben teológiailag is – de ha nem, hát kellő műveltséggel és értékrenddel – megfundált humánum elvesztegetésének, ami már jóval korábban megkezdődött, mint a kapitalizmus globalizációja. Az utóbbi képezte rendszer kiegyensúlyozott szemlélete csak egy sűrű, ám adekvát antropológiával érhető el; a legkevésbé sem a többé vagy kevésbé eredeti társadalomtervezéssel. De hogy ez utóbbitól a kommunista kísérletek bukását követően immár a balos rendszerkritika is visszariad, azt jól mutatja egyrészről maga a »rendszerkritika« szó, amely az aspirációk maximumát fejezi ki, másrészről a terméketlen agónia a transzcendencia és a realitás közötti szakadék áthidalhatatlanságán, amelyben aztán érzékenyebb gondolkodók el is veszejtik önmagukat. A rövid véleményem az esztétizáló, franciás-keleti parti rendszerkritikáról mindösszesen – az előbbi megértő szavaim és a lehetséges kivételek dacára – ez: hogy abszolúte rendszerkonform megélhetési intellektualizmussal állunk szemben. Nem véletlenül nincs baloldali politika.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Netuddgi
2018. január 16. 18:38
Szerintem a bolond Béndek valahogy eladta magát komoly tényezőnek az amcsiknál és ugyanazok támogatják, akik a mandit is. Vagy Béndek megmentette valamelyik szerkesztő életét egyszer. Vagy kizárt dolog mert nem tudom.
ellenforradalmár
2018. január 16. 04:34
A románok nem lesznek a brüsszelihez hasonlóan elnéző ellenség... http://mandiner.hu/cikk/20180114_bendek_peter_a_romanok_nem_lesznek_a_brusszelihez_hasonloan_elnezo_ellenseg Lemond a román miniszterelnök http://mandiner.hu/cikk/20180115_lemond_a_roman_miniszterelnok... Béndek, menj a qrva anyádba!
szekula
2018. január 15. 22:33
A baloldali politika lényege a szakszervezeti mozgalmak hajnalától kezdve ugyanaz. Nincs mit kitalálni rajta, csak képviselnie kéne végre valakinek.
brekker
2018. január 15. 20:10
"Az utóbbi képezte rendszer kiegyensúlyozott szemlélete csak egy sűrű, ám adekvát antropológiával érhető el; a legkevésbé sem a többé vagy kevésbé eredeti társadalomtervezéssel." Ez valami olyan lehet, mint kínai mézben úszóleckéket venni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!