A baloldali rendszerkritika indiszkrét nyája

„Nem akarom hasznavehetetlennek nyilvánítani az egész balos pozíciót, hiszen nyilvánvalóan – újra és újra – sokat tesz hozzá az önértelmezésünkhöz, mindössze attól óvok, hogy valaki kellő erkölcsi integritás nélkül nyúljon hozzá. Pl. kifejezetten nem érdemes valamit fatalista módon, a nullára redukálva bírálni úgy, hogy nincs mögötte egy alternatív változási terv, mert abból semmi más nem lesz, mint a pusztulás és/vagy az erőszak narratívái. A konzervatív kapitalizmuskritika a balossal szemben elég világos fogódzókat ad a humánum körüli komplex intézményi rendszer erősítésében – szemben mindannak felszámolásával, ami csak van. A konzervatív a veszteségeit nem a kapitalizmusnak tudja be, hanem a jó esetben teológiailag is – de ha nem, hát kellő műveltséggel és értékrenddel – megfundált humánum elvesztegetésének, ami már jóval korábban megkezdődött, mint a kapitalizmus globalizációja. Az utóbbi képezte rendszer kiegyensúlyozott szemlélete csak egy sűrű, ám adekvát antropológiával érhető el; a legkevésbé sem a többé vagy kevésbé eredeti társadalomtervezéssel. De hogy ez utóbbitól a kommunista kísérletek bukását követően immár a balos rendszerkritika is visszariad, azt jól mutatja egyrészről maga a »rendszerkritika« szó, amely az aspirációk maximumát fejezi ki, másrészről a terméketlen agónia a transzcendencia és a realitás közötti szakadék áthidalhatatlanságán, amelyben aztán érzékenyebb gondolkodók el is veszejtik önmagukat. A rövid véleményem az esztétizáló, franciás-keleti parti rendszerkritikáról mindösszesen – az előbbi megértő szavaim és a lehetséges kivételek dacára – ez: hogy abszolúte rendszerkonform megélhetési intellektualizmussal állunk szemben. Nem véletlenül nincs baloldali politika.”