Fake news és magyar méltóság

2018. január 13. 08:54

Tudose tehát általában a romániai intézmények működéséről és működtetéséről beszélt, miközben azt ismételgette: nyugodtság, nyugodtság, nyugodtság.

2018. január 13. 08:54
Parászka Boróka
Parászka Boróka
HVG

„A valóság ennél valamelyest árnyaltabb. Az történt, hogy a nacionalista hangulatkeltésről és manipulációról híres Rareș Bogdan újságíró műsorában nyilatkozott a román miniszterelnök, akit a műsorvezető a (magyar kormányzati nyomásra közösen fellépő) erdélyi magyar pártok január elején kiadott autonómianyilatkozatáról faggatott. Mihai Tudose megpróbálta megúszni a témát, többször hangsúlyozta, hogy a »hasonló« ügyekben nyugodtan kell eljárni, hogy a gyulafehérvári centenáriumi évben politikai érdek a konfliktus, és ezeket a helyén kell kezelni.

»Nem lehet mellőzni, de nem is kell túlbecsülni« – fogalmazott a miniszterelnök, aki azt is elmondta, a magyar politikusok azt akarják elérni, hogy a román politika támadjon, hogy aztán a magyar »visszaugorhasson« a támadókra. Óvott attól, hogy a centenáriumi év a »szomszédviszály« éve legyen. Majd – az amúgy rendszeresen esetlenül, rosszul nyilatkozó – román miniszterelnök egész pontosan azt mondta:

»Ugyanaz lesz az álláspontom, mint akkor, amikor megpróbáltak kitűzni egy zászlót, egy nem tudom milyen napon. Akkor nagyon világosan megüzentem: ha az a zászló ott fog lobogni a szélben, minden ottani felelős ott fog lobogni a zászló mellett.«

Innen már e szavak értelmezése folyik. Tudose nem mondta ki az akasztás szót, azt különösen nem, hogy úgy általában székelyeket, magyarokat akasztana, hanem helyi felelősöket emlegetett. Ettől még a kijelentése érzéketlen baromság.

Tény, hogy a nemzeti, országos és önkormányzati jelképek használata Romániában is törvényileg szabályozott, így az is, hogy kiknek a felelőssége a törvények betartása és betartatása. Tudose tehát általában a romániai intézmények működéséről és működtetéséről beszélt, miközben azt ismételgette: nyugodtság, nyugodtság, nyugodtság.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BircaHang
2018. január 15. 14:09
A román nemzetiségű Boróka elborult.
Petykabá
2018. január 15. 13:25
retek büdös kurva áruld el mi a b értelmezése a kijelentésnek?
Petykabá
2018. január 15. 13:20
retek büdös kurva mentegeti a román nacionalistát, beszarok
írmag
2018. január 15. 10:31
Veled szemben Pinocchio szerencsés volt, neki fa orra volt, nem érzi a szagod!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!