Titokban fogadtunk be 1300 menekültet

2018. január 11. 22:50

Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár szerint Magyarország tavaly 1300 menekültet fogadott be, biztonságuk érdekében azonban az erről szóló kormányzati döntést nem hozták nyilvánosságra.

2018. január 11. 22:50

1300 menekültet fogadott be tavaly titokban Magyarország Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár szerint – közölte a Hír TV. Altusz Kristóf erről a Times of Malta nevű máltai lapnak adott interjújában beszélt. Úgy fogalmazott: az ilyen döntéseket a kormányok a menekültek biztonsága érdekében gyakorta nem hozzák nyilvánosságra.

A beszélgetés során szó esett arról, hogy Orbán Viktor a Bildnek adott interjújában „megszállóknak” nevezte a muszlim menekülteket. Altusz szerint ennyi alapján nem lehet rasszistának nevezni a magyar kormányfőt: „a muszlim közösségeket megszállónak nevezni politikai szóhasználat, amit használunk Magyarországon. Ez egy kicsit keménynek tűnhet a nyugati fülnek, de itt Magyarországon nem üt olyan nagyot” – fogalmazott.

Az államtitkár a menekültkérdésről szólva leszögezte: „nem az mondjuk, hogy Németország, vagy Franciaország bármit rosszul csinált volna. Csupán mi soha nem csinálnánk ehhez hasonlót.” 

Magyarország európai uniós kapcsolataira kitérve Altusz kifejtette: „nonszensz” arra gondolni, hogy a Budapest és Brüsszel közötti kapcsolat odáig feszülhet, hogy hazánk elhagyja az uniót. Szerinte „a család tagjaként lehetőségek széles körével találkozunk”, ennek megfelelően pedig az uniós tagság támogatottsága is 72 százalékos.

Összesen 249 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2018. január 12. 22:45
Nem hogy hónapok, de már lehet mondani hogy évek óta azon cikkezik az ellenzéki sajtó, hogy milyen bánásmódban részesülnek a Magyarországra befogadott menkültek. Milyen ellenséges a lakosság, amikor valahol nyaraltatni akarják őket és stb. Meg hogy miért nem fogadunk be még többet. Milyen bájos, hogy most meg úgy tesznek, mintha nem is tudnának róla, hogy vannak Magyarországon befogadott menekültek.
1120
2018. január 12. 18:23
Amelyik fideszesnél ez sem veri ki a biztosítékot, az a szó erkölcsi értelmében tkp. már nem is nevezhető embernek...
pemete jakab
2018. január 12. 18:07
"Titokban fogadtunk be 1300 menekültet" A migránssimogató jelző most már a Fideszre is áll.
1114
2018. január 12. 15:57
a narancskomcsik elkezdték végrehajtani a soros-tervet (önként és dalolva). Taps a narancskomcsiknak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!