Tavaszi kampányarcok

2018. január 11. 07:21

Létezik egy – nagyobbrészt az ellenzéki médiaértelmiség által felépített s karbantartott – militáns Orbán-ellenesség.

2018. január 11. 07:21
Tamás Pál
Népszava

„A hagyományos kampányok általában két elemre épülnek. Ismert, karizmatikus arcokra és/vagy az utcán is megélt, elfogadott ideológiai sarokelemekre. Nagy kérdés, mihez lehet kezdeni, ha valójában mindkét elem hiányzik.

Létezik egy – nagyobbrészt az ellenzéki médiaértelmiség által felépített s karbantartott – militáns Orbán-ellenesség, amely változatlan legalább öt-hat éve, s amelynek támogatottsága ezalatt sosem generált minősített politikai többséget. Sőt, jelentős kilengéseket sem produkált. S van egy frissen beszervezett, rokonszenves arc, akit országos posztra váró, felkészült vezetőként most nehéz felépíteni. Nem egyszerűen az idő kevés hozzá, hanem nincs egyetlen olyan nagy, gyakorlati téma sem, ami tartalmilag felfelé lökné. Anélkül pedig az Orbán vagy Karácsony közötti választás most sok biztatót nem kínál.

Tartaléknak van még néhány kevéssé ismert, kedves fiatalember, akik 7-8 éve a politikai színtéren vannak 1-3 százalékos mozgalmi támogatottsággal. Hogyan lehet ugrásszerűen megnövelni ezek politikai szexepiljét? Fogalmunk sincs róla, de amúgy nincsenek politikai kampányszobrászaink sem.

Az azonban nyilvánvaló, hogy az elkövetkező hármas választáson (nemzeti, europarlamenti, helyhatósági) az elsőből lehet tanulni és a másodikon-harmadikon még javítani. Másrészt a magyar politikai elitben elindult egy nyilvánvaló generációváltás, és abban már ma helyeket kell foglalni. Aki 2017-19-ben lemarad, valószínű, hogy a progresszív oldal következő osztozkodásaiból kiszorul. Ma már a 2020-as évek politikai szereposztásáról van szó. Ebben az értelemben minden elért pozíció duplán számít.

Vetélkedés folyik közben a a következő évek politikai fantáziái között még akkor is, ha tudni véljük, ki a tavaszi befutó. De hát a politikai víziók versenye rendszervetélkedő. Ebben Orbánék nem is vesznek igazán részt: most biztosak a dolgukban, és különben sincs vizionárius értelmiségük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. január 12. 12:34
"Tartaléknak van még néhány kevéssé ismert, kedves fiatalember, ..." Csak nem partnert keres a szerző úr? Mert a választók általában nem kedves, hanem rátermett, okos politikusokra szavaznak.
noMores
2018. január 11. 16:38
Az ugye megvan, hogy mar ez az ujsag is orban tenyerebol eszik, mint az atv?...
luisbathhelena
2018. január 11. 16:26
"Forradalmat kell ígérni az elitekkel szemben, másrészt tisztában kell lenni azzal, hogy a közönség stabilitást akar." Na akkor hogy lesz?
Rideg Planeta
2018. január 11. 16:18
Progresziv értelmiség: Havas Henrik, Heller Ágnes, Konrád Gyuri bácsi...? Csokololom, csokolom. Komolyan erre épit a balodlal?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!