Jobbik: Lehet, hogy meg kell majd kérdőjelezni a választás tisztaságát

2018. január 11. 19:24

A Jobbik mindent megtesz a választások megnyerése érdekében és az egyetlen potens kihívóként áll a szorítóban – jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke.

2018. január 11. 19:24

A Jobbik kormányváltó képességét hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus ugyanakkor az Állami Számvevőszék (ÁSZ) határozatára utalva azt is megjegyezte: meg kell kérdőjelezni a választások legitimitását, ha a kormánypártok túlhatalmának egyértelmű jelei így maradnak.

A Jobbik mindent megtesz a választások megnyerése érdekében és az egyetlen potens kihívóként áll a szorítóban – emelte ki, hozzátéve: az ÁSZ és Orbán Viktor összjátéka azonban megkérdőjelezi a részvételüket. Z. Kárpát Dániel azt is mondta: két szereplősre szűkült a meccs, a felaprózódott és sokszor saját pozíciójukat sem feltétlenül ismerő kisebb ellenzéki erők nem számolhatnak reálisan győzelemmel, a Jobbik pedig tisztességes eszközökkel, programalapú viták generálásával igyekszik elérni célját a jogszabályi keretek között. Értékelése szerint ezzel szemben a kormánypártok ezen kereteket meghaladva próbálják kinyírni politikai ellenfeleiket és az egypártrendszer felé vinni az országot.

Az április 8-i dátumot firtató kérdésre a politikus azt mondta: örül neki, hogy lerövidül a kampány, mert nem tetszik neki, hogy ilyenkor programalapú viták helyett „egymás édesanyjának a hogylétével vannak elfoglalva” a különböző pártállású emberek. A kampány kezdésére vonatkozó felvetésre pedig azt közölte: Vona Gábor pártelnök a hónap végén tart évadnyitó rendezvényt és addigra hozzáférhető lesz választási programjuk is. Hozzátette: a szimpatizánsokon múlik, hogy egyáltalán rajtvonalhoz tudnak-e állni.

Az ÁSZ által kiszabott bírság kifizetésének esetleges elhalasztására úgy reagált: nem új vizsgálatról és tisztességes feltételekről van szó, hanem a tisztességtelen feltételek átstrukturálásáról, s ebben nem lesznek partnerek, mert azzal elismernék, hogy van jogalapja a büntetésnek.

Az alelnököt megkérdezték arról is, miért nem indít a Jobbik jelöltet a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson. Azt felelte: nem tud szakmai kifogásokat felhozni Márki-Zay Péterrel szemben, akinek tiszteletben tartják a függetlenségét. Jelezte azt is, hogy a párt az országgyűlési választásra készül, a mostani helyzetben a súlypontok áthelyeződtek.

(MTI)

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2018. január 12. 08:32
Már te is azt fújod, amit a balliberálisok? Minden szavazatszámláló bizottságba delegálni kell egy tagot, oszt egyből tiszta a választás. Hová tudnak még ezek süllyedni?
szancso
2018. január 12. 08:19
A Jobbik belavirozta magát a plakátjai finanszírozásával a már nem is igen szürke, hanem fekete régiókba. Ezt, meglepetésemre, még az Angardban szereplő két baloldali résztvevő is elismerte és azt mondták, a Jobbik, mivel törvénytelenséget követett el, lemondott arról, hogy a tisztességre hivatkozzanak. Jobb lett volna hallgatni, kedves Jobbikos úr.
balbako_
2018. január 12. 07:41
Ezt kotlotta ki a kis nyegle buzi? Hát ez is nulla!
catalina9
2018. január 12. 06:54
Jobbik: Lehet, hogy meg kell majd kérdőjelezni a választás tisztaságát" az előrehozott gyászmunka esete....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!