Keresem a szót, keresem a hangot

2018. január 10. 22:33

Jó lenne, ha az elit megértené, hogy eddig még soha nem sikerült a világra egyetlen világnézetet sem ráerőszakolni.

2018. január 10. 22:33
Schmidt Mária
Látószög blog

„Applebaum végül arra a konklúzióra jut, hogy az Európai Birodalom egyik előharcosának számító Jan-Werner Müller által bevezetett »anti-pluralista« kifejezést fogja használni, ami arra utal, hogy szerinte az eddig szélsőjobbként, populistaként, fasisztaként, illetve neobolsevikként beazonosított politikai erők egyeduralomra törnek, »magukat a nép, az emberek, a nemzet kizárólagos képviselőiként tüntetik fel, meg akarják gyengíteni a civil szervezeteket és minden ellenállást el akarnak lehetetleníteni. Nem véletlen, hogy Magyarországon a Fidesz, Lengyelországban a PiS nekimentek a bíróságoknak, ahogy az sem, hogy Trump Republikánus Pártja alá akarja ásni az FBI tekintélyét. A francia Nemzeti Front és a német AfD (Alternative für Deutschland) ugyan nincsenek hatalmon, de ugyanolyan megvetéssel viszonyulnak a médiához, ahogy az amerikai elnök.«

Az anti-pluralista kifejezés elfogadtatásához sok sikert kívánok! Arra azonban felhívom kollegám figyelmét, hogy a fent felsorolt pártok demokratikus viszonyok között működnek, szabad választásokon méretik meg magukat és a választók bizalmából tevékenykednek. A civil szervezeteknek, amiket állítólag el akarnak lehetetleníteni, nem feladatuk, hogy a politikai mezőben mérkőzzenek meg, hiszen nem rendelkeznek demokratikus felhatalmazással. Ahogy a bíróságoknak és a bíróknak sem kellene politikai szereplővé válniuk, hivatásuknak ugyanis csak akkor tudnak megfelelni, ha a törvények szelleméhez ragaszkodva, a politikán felülemelkedve tevékenykednek. Az aktivista bíráskodás tehát az ő maradék tekintélyüket kérdőjelezi meg. Lengyelországban az előző kormánypárt, miután már elvesztette a választást és ügyvivőként a zökkenésmentes átmenet biztosítására kellett volna szorítkoznia, öt saját kinevezettjével dúsította fel az alkotmánybíróságot, amivel megcsúfolta a választói akaratot. Ez persze a haladók körében semmilyen megrökönyödést nem keltett. Amikor azonban a PiS-kormány ezt a szemérmetlen lépést semmissé nyilvánította, a nyugati média és az Európai Unió szokásos sivalkodói azonnal rázendítettek, és egymást túlharsogva azóta is szünet nélkül hangoskodnak.

(...)

Jó lenne, ha a magát örökös zsűritagnak kijelölő elit megértené, hogy eddig még soha nem sikerült a világra egyetlen vallást, egyetlen filozófiát, egyetlen értékrendet, egyetlen világnézetet sem ráerőszakolni, mert, ahogy Stefan Zweig írja: »A szellem mindig vonakodni fog az előírt formák szerint gondolkodni és nem engedi magát lekicsinyíteni és egyformává gyúrni.« Érjék tehát be azzal, hogy szabadon hirdethetik elképzelésüket a politikáról, a nemekről, a világról, a fajokról, az ideális egyetemekről, a diverzitásról és az LGBTQRST-ről, a politikai korrektségről,  a metoo-mozgalomról, az új női-férfi viselkedési kódexről stb. De ne akarják mindezt mindenki számára kötelezővé tenni, mert azt nem hagyjuk és nem tűrjük el!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazav
2018. január 13. 08:01
Igaz, és ez az illiberalizmusra is ugyanúgy igaz.
noMores
2018. január 11. 16:40
Ujra kifizetodo lett a kommunista seggnyalas! Emberek, vegre ujra eljott a kadarizmus, tapsikoljunk egyutt annak, hogy nincs demokracia!
Tiszafa
2018. január 11. 11:49
Kérdés, hogy ki kiket tart elitnek? És akik elitnek tartatják magukat, azok morálisan és valós tudásban, tehát szellemileg és lelkileg valóban a magyarság javát akarják-e, valóban jó és követendő utat mutatnak-e? Vagy e nép kárát akaró, a médiát zömében uraló és ezen keresztül a plebszet hülyítő és szellemileg és lelkileg sárba tipró önjelölt elitről van-e szó? Mert ha az utóbbiról, akkor, legnagyobb tiszteletem a szerzőé, de szarok rá, hogy ez az elitnek mondott fekália-halmaz mit ért meg és mit nem!
mustarharmas
2018. január 11. 10:11
Szuper.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!