Keresem a szót, keresem a hangot

„Applebaum végül arra a konklúzióra jut, hogy az Európai Birodalom egyik előharcosának számító Jan-Werner Müller által bevezetett »anti-pluralista« kifejezést fogja használni, ami arra utal, hogy szerinte az eddig szélsőjobbként, populistaként, fasisztaként, illetve neobolsevikként beazonosított politikai erők egyeduralomra törnek, »magukat a nép, az emberek, a nemzet kizárólagos képviselőiként tüntetik fel, meg akarják gyengíteni a civil szervezeteket és minden ellenállást el akarnak lehetetleníteni. Nem véletlen, hogy Magyarországon a Fidesz, Lengyelországban a PiS nekimentek a bíróságoknak, ahogy az sem, hogy Trump Republikánus Pártja alá akarja ásni az FBI tekintélyét. A francia Nemzeti Front és a német AfD (Alternative für Deutschland) ugyan nincsenek hatalmon, de ugyanolyan megvetéssel viszonyulnak a médiához, ahogy az amerikai elnök.«

Az anti-pluralista kifejezés elfogadtatásához sok sikert kívánok! Arra azonban felhívom kollegám figyelmét, hogy a fent felsorolt pártok demokratikus viszonyok között működnek, szabad választásokon méretik meg magukat és a választók bizalmából tevékenykednek. A civil szervezeteknek, amiket állítólag el akarnak lehetetleníteni, nem feladatuk, hogy a politikai mezőben mérkőzzenek meg, hiszen nem rendelkeznek demokratikus felhatalmazással. Ahogy a bíróságoknak és a bíróknak sem kellene politikai szereplővé válniuk, hivatásuknak ugyanis csak akkor tudnak megfelelni, ha a törvények szelleméhez ragaszkodva, a politikán felülemelkedve tevékenykednek. Az aktivista bíráskodás tehát az ő maradék tekintélyüket kérdőjelezi meg. Lengyelországban az előző kormánypárt, miután már elvesztette a választást és ügyvivőként a zökkenésmentes átmenet biztosítására kellett volna szorítkoznia, öt saját kinevezettjével dúsította fel az alkotmánybíróságot, amivel megcsúfolta a választói akaratot. Ez persze a haladók körében semmilyen megrökönyödést nem keltett. Amikor azonban a PiS-kormány ezt a szemérmetlen lépést semmissé nyilvánította, a nyugati média és az Európai Unió szokásos sivalkodói azonnal rázendítettek, és egymást túlharsogva azóta is szünet nélkül hangoskodnak.

(...)

Jó lenne, ha a magát örökös zsűritagnak kijelölő elit megértené, hogy eddig még soha nem sikerült a világra egyetlen vallást, egyetlen filozófiát, egyetlen értékrendet, egyetlen világnézetet sem ráerőszakolni, mert, ahogy Stefan Zweig írja: »A szellem mindig vonakodni fog az előírt formák szerint gondolkodni és nem engedi magát lekicsinyíteni és egyformává gyúrni.« Érjék tehát be azzal, hogy szabadon hirdethetik elképzelésüket a politikáról, a nemekről, a világról, a fajokról, az ideális egyetemekről, a diverzitásról és az LGBTQRST-ről, a politikai korrektségről,  a metoo-mozgalomról, az új női-férfi viselkedési kódexről stb. De ne akarják mindezt mindenki számára kötelezővé tenni, mert azt nem hagyjuk és nem tűrjük el!”