Ahol kilóg a kommunista ló lába

2018. január 04. 10:37

Naivan azt feltételeztem, hogy nyilvánosan kommunistának vagy nácinak lenni ciki. Manapság viszont egyre többen mentegetik újra a kommunizmust.

2018. január 04. 10:37
Szalma György
Mandiner

Az az illúzió élt bennem, hogy általános társadalmi közmegegyezés uralkodik arról: egyértelműen elítéljük a XX. század tömeggyilkos ideológiáit, hogy a magukra valamit is adó emberek egyaránt megvetik mindkét totalitárius rendszert, a kommunizmust és a nemzeti szocializmust egyaránt. Biztos voltam abban, hogy ez a közmegegyezés egyike azon kevés eredményeknek, amit realizálni tudtunk a rendszerváltás utáni évek veszekedős időszakaiból.

Naivan azt feltételeztem, hogy nyilvánosan kommunistának vagy nácinak lenni ciki.

Mivel főként ellenzéki lapokat olvasok, az orbánizmus elkeseredett ellenségeként létrejött Mérce is bekerült nálam a rendszeresen olvasott oldalak közé. Úgy tűnik, a fékek és ellensúlyok rendszerének hiánya feletti aggodalom mellett jut idejük a kommunizmus rehabilitálására is.

A Mérce ugyanis meglepő gyakorisággal hoz le anyagokat arról, hogy a szüleink, nagyszüleink által átélt borzalmak nem a kommunizmushoz kötődnek, a munkások paradicsomának megvalósítására tett eddig ismert próbálkozások mind csak piszkozatok voltak, kár a teljes eszmét elítélni. Bevallom, a zavarodottság kényelmetlen érzése kerülget, amikor a demokráciáért és a jogállamiságért aggódó politikai kommunikátorok Marxot és a kommunizmust fényezik, a rendőrgyilkos Ságvári Endrét mentegetik. Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Sejtésem szerint Marxot és Ságvárit kínálják a Fidesz alternatívájaként. 

Egy nap, az ellenzéki összefogás jegyében, talán cikkeket fogunk olvasni a Mércén arról is, hogy Dolfi miatt félre csúszott a nemzetiszocializmus nemes ügye. Bezzeg, ha Röhm vagy Anton Dexler viszi a mozgalmat tovább, akkor minden másképp alakul. Van egy olyan érzésem, hogy ellenzéki oldalon erre is lenne igény. 

A miniszterelnök Horthyt méltató szavait kísérő elhatárolódás, felháborodás ebben az esetben elmaradt,

senki nem emleget vörös esőt a történelem legpusztítóbb ideológiájának népszerűsítése miatt.

A leplezetlen kommunista propaganda nem éri el a kényes ízlésű demokratáknál az ingerküszöböt. Így nyer igazi értelmet a „kettős mérce” elnevezés, és így nyernek értelmet korábbi események is. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy anno az internetadó elleni tüntetés főszervezője, Kis Soma Ábrahám CCCP feliratú pulóverben, Lenin-fiúnak öltözve akarta megmenteni az olcsó internethez fűződő alapjogot. Pedig korábban is sok jel mutatott arra, hogy a baloldali szubkultúrának szerves része a kommunista nosztalgia: ezekben a körökben szégyenérzet nélkül lehet éltetni egy tömeggyilkos diktatúrát, relativizálni a bűnöket, felmenteni a bűnösöket. Csak a példa kedvéért: a rendszerváltás után a szocialisták ifjúsági szervezetei ugyanolyan lelkesen dalolászták a mozgalmi dalokat, mint annak előtte. 

Miközben a csapból is az folyik, hogy a populista fenyegetés veszélyezteti a demokráciát, az európai szellemet, addig az újkommunisták zavar nélkül moshatják tisztára a véres posztót. Európa nyugati felében jó ideje egy megengedő viszonyulás érezhető a kommunizmus irányába: úgy tekintenek rá, mint egy szellemi kalandra. 

Ennek a szellemi kalandnak, amelyet a mérce.hu szerzői szerint félremagyaráztak, félreértettek, sok tízmillió, egyes becslések szerint 100 millió áldozata is volt világszerte. Papokat, értelmiségieket, gyerekeket, parasztokat, nőket és férfiakat válogatott kegyetlenséggel gyilkoltak és kínoztak meg. A világ bármely részén került hatalomra a kommunizmus, mindenütt együtt járt emberek tömegeinek jogfosztásával, nyomorba döntésével vagy kiirtásával. Nem voltak kegyelmi időszakok, Trockij és Lenin épp olyan tömeggyilkos volt, mint Sztálin. A szovjet kommunizmus idején 22 millió ember pusztult el, egymillióra tehető azoknak a száma, akik Jézus Krisztus nevéért haltak mártírhalált, akiket kifejezetten a hitük miatt öltek meg. Az Ukrajnában szándékosan halálra éheztetettek száma eléri a 7 milliót.

A mentegetők szerint mindezért nem felelős a kommunista eszme, szerintük csak félreértették a tanításait, félreértés az egész.

Sürgősen tisztázni kell tehát egy félreértést. Egyértelművé kell tenni, hogy a nemzeti kommunistákkal és a nemzetközikkel szemben is nulla tolerancia van érvényben, hogy semmi szín alatt nem kísérletezünk a rehabilitálásukkal. Ennek hiányában további félreértések adódhatnak. Az ilyen félreértések és azok magyarázatai azonban a legbékésebb polgárból is előcsalják a benne lakozó Prónay Pált, senkinek sem kívánom ezt az utat.

Összesen 285 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2018. január 05. 00:49
"....előcsalják a benne lakozó Prónay Pált" - bravó! Ez egy remek félmondat... kinek-kinek érdeme szerint mást jelent: NERistáknak melldüllesztést, egyéb gyengébb népeknek ijesztő szívdobogást.... Ez már nyílt fenyegetésnek lehet venni? Osztja már a Főnök a géppisztolyt? Ez a nemzettársunk már a koncot védi - puszta kézzel! https://m.youtube.com/watch?t=7s&v=7pEuvTjnGFM
elcomandante
2018. január 04. 20:21
Noha jómagam ateista vagyok, ám azért elismerem és méltányolom a keresztény vallás tanításainak többek között a Tízparancsolatban összefoglalt tanításait. Az a fő ugyanis szerintem, hogy az emberek ne öljenek, ne lopjanak, ne tegyenek hamis tanúbizonyságot , tiszteljék apjukat-anyjukat, és , ha nem muszáj, ne ketyerésszék meg felebarátaik feleségét. És ha valaki ezen fontos alapelvek csak azért tartja be, mert attól fél, hogy különben halála után egy isteni lény csúnyán megbünteti majd- hát akkor lelke rajta. ( Illetve, azért segíti a szegényeket, mert akkor meg az említett isteni lény megjutalmazza majd ezért.) Én, ateistaként megpróbálok a Tízparancsolat előbb említett kívánalmak szerint élni a magam lelkiismeretének engedelmeskedve, és nem valamiféle égi büntetéstől rettegve, vagy valamiféle túlvilági jutalomban reménykedve. De, mint mondtam, fő a fenti alapelvek betartása, akár az isteni büntetéstől félve, akár „csak úgy”, „emberségből.” Méltányolom és megértem továbbá, hogy egy őszintén hívő őszinte jó embertársamat nem rendítik meg hitében az isteni tanítások letéteményeseként fellépő „létező egyház” bűnei,a papok gyarlóságai. Felfogja ugyanis, hogy más a hit cáfolhatatlan alapigazsága (lásd: a Tízparancsolat) , és más az egyház, papostul. Nem nevezi tehát tömeggyilkosnak Jézus Krisztust azért, mert az inkvizítorok Jézus Krisztus nevében emberek százezreit gyilkolták meg iszonyatos kegyetlenséggel. Nem tartja tolvajoknak és pedofil bűnözőknek a prófétákat azért, mert B.István plébános H. községben rendszeresen fosztogatja a perselyt és rendszeresen keféli a ministránsfiút. És – hogy magamat is rendre intsem- nem veti el, nem tartja hazugságnak a krisztusi tanításnak a Tízparancsolatban is összefoglalt alapigazságait akkor sem, ha magát az egyházat és annak papjait ( B. István H.-i plébános urat és a Pápa őszentségét egyaránt beleértve) a gonosz, barbár, embertelen és bunkó kapitalista rendszer sunyi és alantas kiszolgálónak tartja is. Mi több, ateistaként nem csak hülyének tartanám azt az embert, aki azt állítaná, hogy a Tízparancsolatban lefektetett alapelvek az egyház bűneire miatt hazugságokká váltak, és a továbbiakban pedig B.István H.-i plébános tettei miatt érvénytelennek tekintendőek- hanem sunyi bűnözőnek is tartanám az említett hülyét. Biztos volnék benne ugyanis, hogy az illető hülye azért szeretné mielőbb érvénytelennek tekinteni a „ne lopj!”-parancsot, mert lopni szeretne-, azért akarja érvényen kívül helyezni a „ne paráználkodj!”-parancsot, mert paráználkodhatni támadt kedve egyeik felebarátjának feleségével-, továbbá, azért nevezi hazugságnak a Biblia „könnyebb a tevének átjutnia tű fokán, mint a gazdag embernek bejutnia a Mennyek országába” kitételét, mert abban reménykedik, hogy tolvajlásai révén ő is mielőbb meggazdagodik majd. A gyengébb felfogású kapitalista-apologéták és kommunizmus-gyalázók kedvéért egyszerűbb nyelvre fordítva a fenti példabeszédet: Aki a kommunizmust Sztálinnal azonosítja csupán butaságból, az hülye. Aki a kommunizmust Sztálinnal azonosítja, sunyi ravaszságból, a kapitalizmus propagandistájaként, a kapitalista gazdáitól remélt 30 Júdás-ezüstöt megszolgálandó, az gazember. Aki pedig azt hirdeti, hogy Sztálin tettei miatt a kapitalizmus embertelen, barbár, hazug és bunkó rendszere a jó és a támogatandó a szocialista rendszerrel szemben, az hülye és gazember is egyszerre. Már pedig , mivel valahol vagy kapitalizmus van, vagy szocializmus /kommunizmus-, ezért ha valaki hülye és/vagy gazember gyalázza és elveti a szocializmust/kommunizmust, mint Szalma köpvenyaló úr és a hasonszőrű komentelők, akkor az a hülye és/vagy gazember egyben támogatja is a kapitalizmust. (Ha e mocskos , embertelen és bunkó rendszer haszonélvezőjeként vagy fizetett propagandistájaként teszi ezt, akkor gazember az illető-, ha a rendszer kárvallottjaként, csupán butaságból, rosszindulatból, szolgalelkűségből cselekszik így, akkor pedig önsorsrontó hülye.)
elcomandante
2018. január 04. 16:07
Mint köztudott, a kommunizmus egy olyan varázstükör, amelybe beletekintve mindenki saját magát látja viszont. A gazemberek számára tehát a kommunizmus gazemberség. ( Szalma, buckafej, Ellensúly, fogdapénztésfuss, luzitanxaver, Megtalálta,stb, stb) A buta emberek számára a kommunizmus butaság. ( Engedjék meg, hogy eltekintsek a példáktól a komentelők közül, hiszen -ellentétben a fent említett gazemberekkel- a jóindulatú ostobák közül senkit sem szeretnék megbántani.) Végül az igazságosabb, emberségesebb, kizsákmányolás-mentes világban reménykedők számára a kommunizmus az igazságosabb, emberségesebb, kizsákmányolás-mentes világ ígéretét jelenti. ( Kundi és jómagam, elcomandante.)
elcomandante
2018. január 04. 15:32
Szalma-Prónay-Goebbels uram, köszönet a köpvenyalás jegyében született förmedvényéért. Mint köztudott, a köpvenyalás a magafajta kapitalizmus-apologéták és kapitalista-seggnyalók „munkásságának” alapvető műfaja manapság. A lényege, hogy a magafajták jutalomcsont reményében mindenképpen ki akarják nyalni kapitalista kenyéradó gazdáik ülepét-, ám a gazdik iszonyatos, embertelen , hazug és bunkó rendszerén persze nem találnak dicsérni valót. Ezért hát a magához hasonló Goebbels-tanítvány, kapitalista-seggnyaló bértollnokok oly módon próbálnak meg nyalni kapitalista gazdáiknak, hogy turhát köpnek kapitalista gazdáik ellenségeire. Ergo, köpve nyalnak be gazdijaiknak. Köszönet mégis a maga által a köpvenyalás jegyében és a jutalomcsont reményében most idevetett szellemi turháért, Szalma-Prónay. Tény ugyanis, hogy a köpvenyalók mindig akkor kezdenek el a leghangosabban csaholni és a legvadabbul köpködni, amikor kapitalista gazdáik iszonyatos, embertelen, hazug és bunkó rendszerének iszonyata, embertelensége, hazugsága és bunkósága egyre több ember előtt lelepleződik, és a kizsákmányoló rendszer haszonélvezőinek magabiztossága meginog. Köszönet hát ezért a reményért, Szalma-Prónay-Goeebels uram. De azért persze kénytelen vagyok leszögezni, hogy a jutalomcsont reményében tőkés gazdái seggének kinyalásárra felhasznált sunyi módszer, a köpvenyalás alkalmazása során ajánlatos lenne azért elővigyázatosabbnak lennie, Szalma-Prónay, például a számokkal. Minden épelméjű, a világ dolgaiban egy kicsit is tájékozott ember tudja ugyanis, hogy a maga tőkés kenyéradóinak iszonyatos, embertelen, igazságtalan, hazug és bunkó rendszerében minden negyedik másodpercben ( másodpercben, nem percben, Szalma-Prónay!) éhenhal egy gyermek. A maga gazdáinak rablógyilkos rendszere így tehát, a felnőtt korú éhenhaltakat is beleszámítva, évente 35-40 millió embert éheztet halálra. A hazánkat félgyarmati sorba alázó kapitalista restauráció óta eltelt 27 év óta ez összesen közel 1 milliárd éhenhalt áldozat a maga kapitalista kenyéradó gazdáinak a számláján. És kérem, ne hazudja azt, Szalma-Prónai, hogy de hiszen maguknál, a Rózsadombon ( vagy Telkiben, vagy a Rumbach Sebestyén utcában, mindegy ) nem hal éhen senki sem-, mert annak idején Hitler hegyi nyaralójában, a Berghofban sem halt éhen senki. A náci koncentrációs táborokban és a fogolytáborokban elpusztult 10 millió ember közül viszont öt milliót nem agyonlőttek vagy elgázosítottak, hanem halálra éheztettek a hitleristák. Pedig akadt volna ennivaló ezen szerencsétlenek számára is-, csak hogy ők se nem tudtak fizetni a kenyérért, se a rabszolgamunkájukra nem volt szüksége az akkor német kapitalista rendszernek.Ugyanígy, a mai globalista kapitalista rendszerben is jutna táplálék az évente éhenhaló 35-40 millió embernek, csak hogy ők sem tudnak fizetni érte, és a rabszolgamunkájukra sincs szükségük a maga drágalátos rablógyilkos kapitalista gazdáinak, Szalma-Prónay. Továbbá, közel 10 millió embert öl meg évente a maga gazdijainak iszonyatos, hazug, barbár és bunkó kapitalista rendszere úgy, hogy nem biztosítja számukra a szükséges gyógyszert, illetve az egészséges ivóvizet. Természetesen rendelkezésre állnának ezek a gyógyszerek, és e a ivóvizes-palackok is, fölös számban -, csak hogy a szóban forgó szerencsétlenek nem tudnak a gyógyszerért és a vízért fizetni, vagyis megfelelő hasznot hajtani a maga iszonyatos fasiszta tömeggyilkos kapitalista gazdáinak, Szalma-Prónay. Évente tíz millió ilyen áldozattal számolva ez magyarországi kapitalista restauráció óta eltelt 27 év alatt megint csak újabb 270 millió „aljas indokból, különös kegyetlenséggel, haszonszerzés céljából „ elkövetett tömeggyilkosság a maga tőkés kenyéradó gazdáinak a rovásán, Szalma-Goebbels uram. De számoljunk csak tovább, köpvenyaló uraság. A maga kenyéradó gazdijainak alantas kapitalista rendszere csak az elmúlt 27 év során legalább 2 millió embert mészárolt le hódító és rablóháborúkban ( Jugoszlávia, Irak, Líbia, Jemen) , és legalább egy millió embert gyilkoltatott meg az általa támogatott fasiszta banditákkal-, UCK terroristákkal Koszovóban, Bandera-fasisztákkal Ukrajnában, cionistákkal Paleasztínában, Isis-, Nusra- és Boko Haram jihadistákkal Líbiában, Irakban, Szíriában és Nigériában-, szélsőjobboldali rohamcsapatokkal Hondurasban és Kolumbiában, stb, stb. Ha pedig volt képe azt írni, hogy „ Jézus Krisztus nevéért 1 millióan haltak mártírhalált, akkor emlékeztetnem kell rá, hogy Jézus Krisztus NEVÉBEN viszont közel 200 millió embert mészároltak le eddig a történelem során , lásd eretnek-üldözések, boszorkányperek, kerszetes-hadjáratok, az amerikai őslakosok millióinak kiirtása, a Biblia által Káin utódainak bélyegzett afrikai négerek tízmillióinak rabszolgává tétele, s közben e szerencsétlenek millióinak halála. Ha pedig már kiemelten szólt, Szalma-Prónay, az orosz pravoszláv egyház mártír papjairól, akkor el kell árulnom magának, hogy nevezett mártír papok az első világháború során az orosz munkások és parasztok millióit segítettek a vágóhídra hajtani a drágalátos cár atyuskának. Aki persze szintén mártír maga szerint, Szalma-Goebbels. De hát, ahogy mondani szokás, madarat tolláról, a kapitalisták becstelen seggnyalóit mártírjaikról lehet megismerni…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!