Steve Bannonnak semmi köze hozzám, vagy az elnökségemhez

2018. január 03. 20:57

Mikor ki lett rúgva, nemcsak a munkáját, de az eszét is elveszítette.

2018. január 03. 20:57
Donald Trump

„Steve Bannonnak semmi köze hozzám, vagy az elnökségemhez. Mikor ki lett rúgva, nemcsak a munkáját, de az eszét is elveszítette. Steve munkatárs volt, aki azután kezdett nálam dolgozni, miután elnyertem az elnökjelöltséget tizenhét másik jelölt ellen, akiket sokszor a Republikánus párt valaha volt legtehetségesebb mezőnyének neveznek.

Most, hogy magára maradt, Steve rájött, hogy nyerni sem olyan egyszerű, mint ahogy azt én mutattam neki. Stevenek vajmi kevés köze volt a történelmi győzelmünkhöz, melyet az ország elfelejtett férfiainak és asszonyainak köszönhetünk. Mégis, teljes egészében Steve tehet a republikánusok által több mint harminc éven át birtokolt alabamai szenátusbeli szék elvesztéséért. Steve nem képviseli a bázisomat – csak a saját érdekeit képviselte.

Steve úgy tesz, mintha háborúban állna a médiával. Miközben ellenzéki pártnak nevezi azt, azzal töltötte az idejét a Fehér Házban, hogy hamis információkat szivárogtasson ki a médiának, hogy fontosabbnak láttassa magát, mint amilyen valójában. Ez az egyetlen dolog, amiben jó. Steve-vel ritkán voltak négyszemközti megbeszéléseink, most pedig úgy tesz, mintha bármi befolyása lett volna. Ezt csak azért teszi, hogy pár, hozzáférés és hozzáértés nélküli embert átverjen, akiknek aztán félrevezető könyveket segíthessen írni.”

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekula
2018. január 04. 17:25
Széles Gábor a magyar Bannon, legyen világos. Nyalizhat a saját pénzéből a büdösparasztja, de ettől még a centrális segg is megveti.
FOB
2018. január 04. 08:24
A barátaimtól ments meg Uram, az ellenségeimmel elbírok magam is.
zakar zoltán béla
2018. január 03. 22:34
A 7 sívó sója: A Havas-Sz'olga entellektrühell mélység-íme a felsőbbrendűségük! A Simicska- mocsárban egymást gyűlölve, egymást kakával kenegetők! Az überliberál! Szégyen!!!
zakar zoltán béla
2018. január 03. 22:34
A 7 sívó sója: A Havas-Sz'olga entellektrühell mélység-íme a felsőbbrendűségük! A Simicska- mocsárban egymást gyűlölve, egymást kakával kenegetők! Az überliberál! Szégyen!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!