A MIÉP-től a Jobbikig

Még emlékszem arra a 2002-es választásokat megelőző címlapra, ahol egy parlamenti csendéleten Orbán és Csurka volt látható, amint egymással váltottak pár szót, alatta pedig baljósan úszott be, fehérre szedett betűkkel a végső romlást sejtető mondat: „Összenő, ami összetartozik”.

Akkoriban a legtöbb, amivel egy konzervatív támadható volt,

És az akkori konzervatívok természetesen igyekeztek is minden egyes alkalommal bocsánatot kérni, még a levegővételért is.

(Bár itt lenne nekünk ma egy MIÉP! A kicsit avítt stílusával legalább annyira fővárosi jelenség volt a társaság, mint a most feltétlen lazasággal haknizó Momentum, de voltak elveik és főleg volt minőségük. Még úgy is, ha nyilván az idő megszépíti a cselekedeteiket.)

Aztán a MIÉP szépen-lassan elporladt. Szegény Csurka, túl jóhiszemű volt 2002-ben, sőt, egyenesen naiv. Közvéleménykutatók mérései ide, boszorkányüldözés oda, bent lettek volna a Parlamentben, ha azt a szarvashibát nem követi el a pártelnök, hogy fennhangon elkezdi hangoztatni, ha szükséges, ő bizony a második fordulóban minden jelöltjét visszalépteti a Fidesz javára. Ez lényegében egy ki nem mondott ajánlás volt az átlagos MIÉP-szavazó számára: hajrá, szavazz nyugodtan a Fideszre, úgyis egy helyre megy az egész. Fájdalmas belegondolni, hogy 1 százalékkal gyengébb Fidesz-szerepléssel, de MIÉP-frakcióval nem lett volna MSZP-SZDSZ-kormány.

A MIÉP helyére aztán 8 évvel később érkezett egy sokkal hidegebb, ostobább, ugyanakkor profibb és elvtelenebb társaság. Érdemes lenne megnézni – és biztos létezik is ilyen kutatás –, hogy az egykori MIÉP-szavazók közül hányan váltottak át a Jobbikra. Úgy érzem – aztán nyugodtan cáfoljon meg egy kimutatás, de meglepne –, hogy a miépesek alapvetően a Fideszhez vándoroltak át, és a Jobbik megerősödése sokkal inkább a kiábrándult, nincstelen, kelet-magyarországi lumpenproletariátusnak köszönhető.

Ezt az is alátámasztja, hogy míg a MIÉP Budapesten stabilan tudott 10 százalék körül futni, addig a Jobbik hagyományosan az országosnál gyengébb átlagot hoz a fővárosban.

És akkor vissza a kiinduláshoz. A balliberális tótumfaktumok rettegett Szent Grálja, Csurka ma már érthetetlenül és röhejesen nagy port kavart manifesztumától kezdve az, hogy az ún. mérsékelt jobboldal összefog az ún. szélsőjobboldallal. Az ultima ratio egy-egy választási kampányban, érvelési rendszerben vagy publicisztikában mindig ez volt.

Ez egy elkerülhetetlen forgatókönyv. Lehet, hogy mi sem vagyunk makulátlanok, de ilyet soha nem tennénk, mert a szalonjaink illatosak, tiszták és volt gyerekszobánk.

Végül mindig mi leszünk a jobb választás, mert tőlünk zsigerileg elképzelhetetlen egy ilyen lépés.

És most mit látunk? Azt, hogy ezek a kétes, százszor megbukott, elvtelen és nevetséges egzisztenciák azt óhajtják, amiért évtizedeken át – gyakorlatilag teljesen légből kapott érvekkel, de ugye, kit érdekelt ez – kitörték volna a konzervatívok nyakát. Az ősbűnt, amit a rendszerváltoztatás óta EGYETLEN alkalommal sem követett el a Fidesz, most a baloldal egy igen jelentékeny része kívánatosnak tartja. Ha legalább a komolyan vehetőség alsó határait meghaladná az erősségük, még dühre is okot adna ez a féktelen és aljas elvtelenség, de a porban zajló rovarháborúk viszonylag kevés dolgot befolyásolnak.

Ez az egész műsor leginkább azt mutatja meg, hogy

El tudjátok képzelni, hogy a MIÉP egy-egy prominense elment volna a Spinozába vagy a Budai Liberális Klubba? Azért is bámulatos az emberek ostobasága, mert jóhiszemű, korántsem elvtelen emberek egy részével is el tudja hitetni a Jobbik a mai napig, hogy ők valami friss és főleg érintetlen erő, sőt, még jobboldaliak is.

Mindenesetre az elmúlt másfél év fényében egy gondolkodó emberben eleve kérdéseket támaszt, hogy vajon milyen célt is szolgálhatott anno a Jobbik létrehozása.