EP-képviselő: A tagállamokat szolidaritásra kell kényszeríteni

2017. december 12. 21:52

A tagállamok közötti szolidaritás hiánya a legnagyobb gond az illegális bevándorlás ügyében Marie-Christine Vergiat francia radikális baloldali EP-képviselő szerint.

2017. december 12. 21:52

Marie-Christine Vergiat francia radikális baloldali európai parlamenti (EP-) képviselő szerint a tagállamok közötti szolidaritás hiánya a legnagyobb gond az illegális bevándorlás ügyében. Az M1 aktuális csatornán kedd este sugárzott interjúban a politikus kiemelte: ha a szabad mozgás európai jog, akkor mindenkire, az európai polgárokra és a menedékkérőkre egyaránt vonatkoznia kell. A műsorban elhangzott: a migránsválság arra kényszerítette az Európai Uniót (EU), hogy felgyorsítsa a közös európai menekültügyi rendszer reformját. Hét jogszabály-módosítási javaslat van napirenden ebben a témakörben, hat esetében már meg is született az EP álláspontja.

„A tagállamok egymás iránti szolidaritásával volt a gond”

A politikus azt mondta, éppen felülvizsgálják a menedékjogi csomagot, azaz az EU ezzel a területtel foglalkozó irányelveinek és rendeleteinek összességét. A legutóbbi menekülthullám főként Olaszországot és Görögországot sújtotta 2015 második felében és 2016 elején – idézte fel. „Valóban válság volt ez, de szerintem inkább a menekültek fogadásának válsága (...) A migránsválság ennél sokkal bonyolultabb dolog. Akiket ez a válság érintett, ők a menedékkérők voltak” – fogalmazott. Úgy vélekedett: nem lehet tudni, hogy sikerül-e megtalálni a megoldásokat a jelenlegi parlament mandátumának lejártáig, de addig még tizennyolc hónap van hátra. „Mi elvégeztük a feladatunkat, kidolgoztuk, elfogadtuk a magunk álláspontját, most elérkeztünk oda, hogy megvitathassuk a tagállamokkal. A szöveg szerintem kiegyensúlyozott, és ha mindenkiben meglesz a szándék, akkor megszülethet a megegyezés is, aminek segítségével könnyebb lehet a menedékjog megszerzése, és rendezettebbé válhat a menekültek helyzete az Európai Unióban” – jelentette ki Marie-Christine Vergiat.  

Kérdésre válaszolva az EP-képviselő azt felelte, szerinte nem volt hibás döntés 2015-ben elfogadni a kötelező áthelyezési programot. „Azt hiszem, inkább a tagállamok egymás iránti szolidaritásával volt a gond. Mert ha mindenki részt vett volna a folyamatban, akkor nem következett volna be ez a helyzet” – mondta. Abban, hogy végül csupán harmincezer embert helyeztek át, egyes tagállamok „rossz hozzáállása” is szerepet játszott – hangoztatta. Túlságosan hosszú időt vett igénybe a kérelmek elbírálása is, ami hozzájárult a „másodlagos mozgások” magas számához. Ha a folyamat gyorsabb lett volna, kevesebben indultak volna tovább máshová, még mielőtt a kérelmüket elbírálják, és többen részesülnek a rendszer előnyeiből. Oda akartak eljutni, ahol a legjobb ellátásban, a legtöbb juttatásban részesülhetnek – vélekedett. Problémának nevezte, hogy nagy a különbség a tagállamok között abban, kiknek és milyen alapon adják meg a menedékjogot. Ameddig ilyen eltérés áll fenn, nincs jó megoldás – jelentette ki, hozzáfűzve: fontos minél gyorsabban elfogadni az új, egységes európai szabályozást.

Nehéz kérdés

Marie-Christine Vergiat nem értett egyet azzal, hogy ne számítana a külső határok őrizetének megerősítése. A hét jogszabálytervezet szinte mindegyike foglalkozik a kérdéssel – mutatott rá. A politikus szavai szerint évi kétmillió ember kap tartózkodási engedélyt az EU-ban. A gond az, hogy a migránsok nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg a tagállamok között. A kétmillióból félmillió minden évben ukrán, akiknek 90 százaléka Lengyelországban vállal munkát. Ez nem más, mint gazdasági bevándorlás – nyomatékosította. Azt mondta, az a kérdés, hogyan tehetnénk végre többet azért, hogy mindenkinek egyenlő esélye legyen bárhol megélhetést találni a világban. Szavai szerint csupán minden harmadik embernek van lehetősége a mobilitásra, az európaiak azonban jól állnak, mert szinte mindegyikük teljesen szabadon választhatja meg, hogy hol él és dolgozik.

Vergiat nehéz kérdésnek nevezte, hogy mit kellene tennie az EU-nak azokkal a migránsokkal, akik nem kaptak menedékjogot, a hazájukba azonban nem fogadják vissza őket. Úgy vélekedett, hogy az emberi jogaikat kell figyelembe venni, ezért szükséges megfelelően összehangolni az európai tagállami rendszereket. Mindig a menedékkérők egyéni helyzetét kell a lehető legalaposabban feltárni – szögezte le. Az EU keleti és nyugati felének történelme eltérő. Sok nyugati ország rendelkezett jelentős gyarmatbirodalommal, ezért más a nézőpontja. „De azt a keletieknek sem szabad elfelejteniük, hogy a Nyugat számos keletről távozott menekültet is befogadott” – mondta az EP-képviselő.

A migránsok befogadását elutasító tagállamokkal szemben kilátásba helyezett pénzügyi szankciókról Marie-Christine Vergiat úgy fogalmazott, ilyenek nem szerepelnek az EP javaslatában, és egyébként sem azonnali intézkedésről volt szó. A parlament figyelembe vette az unió külső határán fekvő országok helyzetét. Ezeket nem lehet magukra hagyni, ez nem normális helyzet – hangoztatta. Kiemelte: nem tudja, Magyarországon hogyan reagáltak volna arra, ha 850 ezer ember érkezik, mint Görögországba Törökországból. „Nem mondom, hogy Magyarországot nem érintette ez a probléma, mert tudom, hogy ott adták be az egyik legmagasabb számban a menedékkérelmeket. De kulcsfontosságú, hogy a tagállamokat rákényszerítsük a szolidaritásra” – jelentette ki Marie-Christine Vergiat.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
izo1210
2017. december 13. 13:50
Szerintem tök igaza van. Én is sérelmesnek tartom, hogy a franciák, németek nem szolidárisak velünk. Annyi helyről szálltak meg minket az elmúlt évszázadokban, hogy nem csoda, ha hallani sem akarunk az újabb megszállókról. Ők meg, ahelyett hogy szolidárisak lennének velünk, még csalogatják a megszállókat.
istvánkeve
2017. december 13. 11:35
"A szabad mozgás joga az EU-ban" Nem tudná a képviselö hölgy, hogy EU egyezmények kizárólag EU polgárokra vonatkozhatnak ? "Szolidaritás" Melyik EU szerdödés tartalmazza ezt a kifejezést ? Tudomásom szerint ez a gumifogalom nem lehet egy megállapodás tárgya sem. Nem lenne jobb, ha Marie-Christine Vaginal ismerné a témát ?
pollip
2017. december 13. 10:41
Tusk a Tanácsban lehet, hogy elveti a kvótát. Igen, de milyen feltételekkel? Állapodjanak meg a tagországok egy rendszerben, ha ez nem sikerül, majd ő megmondja, mi legyen. Borítékolható, hogy az országok nem fognak tudni megállapodni és akkor jöhet a "bevált" migrációs terv vissza.
noMores
2017. december 13. 10:29
Szolidaritás!??? MUHAHA! Hát az valami nyugati balliberális métely, méghogy szolidáris legyen a magyar, hahaha! Soha!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!