Rosszkor keménykedni

„Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bármennyire is szeretné kettéválasztani a magyar lépéseket kiváltó ukrajnai ügyet és a stratégiai kontextust, a való világ soha nem volt ilyesmire alkalmas. Most pedig – 2014 után, amikor a Nyugat és Oroszország Ukrajnában és másutt ismét élesebben konfrontálódik – a környezet még inkább alkalmatlanná vált. A kilencvenes években, illetve az új évezred első éveiben, amikor egyfajta »geopolitikai interregnum« volt érvényben a kelet-közép-európai térségben, és Magyarország nyugati integrációs értelemben az éllovasok közé tartozott, lett volna efféle fellépésre inkább lehetőség. Amit akkor – elsősorban a szociálliberális kormányoknak tulajdoníthatóan – sikerült elszalasztani. A szlovák és a román NATO-tagságnak lehetett volna jobban megkérni ugyanezzel a vétós módszerrel az árát, ami a kisebbségi jogokat, az autonómiát illeti, ám ettől a »nagy közös euroatlanti cél« érdekében eltekintettünk. Olyan történelmi pillanatot és a magyar nemzeti érdekérvényesítési hajlandóság precedensteremtő alkalmát elpuskázva, amelyhez hasonló több évtizedenként hullik egy efféle, sajnos csak könnyűsúlyú entitás, mint a magyar állam ölébe. A mostani helyzet pedig sajnos egyáltalán nem ilyen kedvező.

De van még itt más is: a NATO–Ukrajna és az EU–Ukrajna kommunikáció jelképes csatornáinak blokkolásával egy időben és attól függetlenül Magyarország a mai atlanti fősodortól elkódorogva intenzíven kokettál Moszkvával két stratégiai ágazatban is. Miközben a brüsszeli–washingtoni elvárás a szocializmusból örökölt energetikai és haditechnikai függőség gyors csökkentése lenne, az Orbán-kormány láthatóan ezzel ellentétesen cselekszik. Az ukrán válság előestéjén a miniszterelnök államközi szerződést kötött a Paks II. atomerőműről, továbbá dédelgeti a déli energiafolyosó kialakításának gondolatát, az oroszok elképzeléseivel összhangban. Ami a katonai kérdéseket illeti, nem veszünk részt a NATO oroszellenes keleti elrettentő hadmozdulataiban, ugyanakkor nyugati helikopterek korábban beharangozott vásárlása helyett a meglévő, 30-35 éves szovjet-orosz gépeinket Oroszországba küldjük modernizáció nélküli nagyjavításra. Közel egy évtizeddel meghosszabbítva a honvédség keleti függőségét, és annak képességeit a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveinek színvonalán konzerválva.”