Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Putyin: Teljesen szétverték az Iszlám Államot az Eufrátesz jobb és bal partján

2017. december 07. 07:36

Az Iszlám Államot Szíriában teljesen szétverték az Eufrátesz folyó jobb és bal partján – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Nyizsnyij Novgorodban újságíróknak. A Pentagon részéről egyébként Eric Pachon szóvivő kétségbe vonta, hogy Szíriában legyőzték volna az Iszlám Államot.

2017. december 07. 07:36

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet Szíriában teljesen szétverték az Eufrátesz folyó jobb és bal partján – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Nyizsnyij Novgorodban újságíróknak. „Két órával ezelőtt a védelmi miniszter (Szergej Sojgu) azt jelentette, hogy az Eufrátesz keleti és nyugati partján a hadműveletek a terroristák teljes szétzúzásával értek véget” – mondta az elnök. „Természetesen az ellenállásnak lehetnek még fészkei, de egészében véve a katonai munka ezen a területen véget ért. Ismétlem, teljes győzelemmel és a terroristák szétzúzásával ért véget” – tette hozzá.

Megkezdődhet a politikai rendezés

Hangsúlyozta, hogy a szíriai rendezés összes résztvevőjének, így a damaszkuszi kormánynak, a régió országainak és az ENSZ-nek most a következő szakaszra, a politikai folyamatra kell áttérnie, amelyről az orosz, a török és az iráni elnök, valamint Szíria népének „kongresszusa” Szocsiban megállapodott. Putyin elmondta, hogy megkezdődött az ország új alkotmányának előkészítése, és a politikai folyamat függvényében át kell majd térni a szíriai elnök- és parlamenti választásra. Mint mondta, ehhez előbb meg kell szilárdítani a helyzetet, meg kell erősíteni az úgynevezett feszültségmentesítési övezeteket, és el kell érni, hogy a vérontás véglegesen véget érjen Szíria területén.

Gennagyij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz vezérkar főnöke szerdai moszkvai sajtóértekezletén közölte, hogy Szíriát teljesen felszabadították a terroristák uralma alól, és az Iszlám Állam összes „bandáját” megsemmisítették az ország területén. Beszámolója szerint szerdán Szuhel szíriai dandártábornok 5. önkéntes rohamhadosztályának alegységei az ország keleti részén levő Deir-ez-Zór tartományban szétverték a maradék törvénytelen fegyveres erőket, és négy település felszabadítása után egyesültek a délről előrenyomuló szíriai kormányerőkkel. „Ilyen módon ma már IÁ fennhatósága alá tartozó terület Szíriában nem létezik” – mondta.

Geraszimov bejelentette, hogy Oroszország kész tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal arról, hogy segítséget nyújtson az IÁ Irakban harcoló terroristáinak megsemmisítésében. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az orosz vezérkari főnök a szíriai és a térségbeli helyzetet telefonon megvitatta Joseph Dunforddal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével A RIA Novosztyi hírügynökséget ezzel kapcsolatban az amerikai védelmi minisztériumban arról tájékoztatták, hogy az amerikai haderőnek törvény tiltja az orosz hadsereggel való együttműködést. A kétoldalú katonai párbeszéd jelenleg kizárólag arról folyik, hogy hogyan lehetne elejét venni egymás közti konfliktusoknak a két ország Közel-Keleten folytatott hadműveletei során.

A Pentagonnak vannak kétségei

A Pentagon részéről egyébként Eric Pachon szóvivő kétségbe vonta, hogy Szíriában legyőzték volna az Iszlám Államot. Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője ezt úgy kommentálta, hogy Washington ilyen módon keres ürügyet arra, hogy csapatokat állomásoztasson Szíriában. A szíriai amerikai katonai jelenlétet sajtóértekezletén Geraszimov is kifogásolta annak fényében, hogy korábban Washington is elkötelezte magát az arab ország területi épsége és függetlensége mellett. Szavai szerint az a tény, hogy amerikai erők vannak Et-Tanfnál – ami az orosz tábornok szerint elvesztette aktualitását –, akadályozza a szíriai kormánycsapatokat abban, hogy ellenőrzésük alá vonják országuk Irakkal és Jordániával közös határát.

A vezérkari főnök ugyanakkor elismerően szólt arról, hogy az együttműködés az Egyesült Államokkal és a Jordániával hozzájárult az első „csökkent feszültségű” övezet létrehozásához Szíriában, az ország déli részén és ezzel együtt a rendezéshez is. Rámutatott arra, hogy az említett térségben Moszkva és Washington vállalta annak felelősségét, hogy valamennyi csoport tiszteletben tartsa a tűzszünetet és átengedje a humanitárius segélykonvojokat. Ugyancsak méltatta Geraszimov a kurd erők szerepét az IÁ elleni harcban.

Oroszország 2015. szeptember 30-án avatkozott be a szíriai konfliktusba, Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének oldalán, megfordítva ezzel a háború menetét. Moszkva alapvetően légi, vezérkari és diplomáciai támogatással, valamint különleges egységekkel, katonai tanácsadókkal és fegyverszállításokkal támogatja Damaszkuszt.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2017. december 07. 11:02
Nos, az IS-nek annyi. Ami maradt: -az oroszok - irániak irregulárisok (Hezbollah) nagyobb számban, mint az IS volt fénykorában - Aszad-ellenes lázadók - kurdok által felügyelt területként Szíria harmada - a török hadsereg Manbij körül A neheze még ezután jön, és még a fegyveres harcnak sincs vége: még mindig tartanak pl a hordóbombák bevetései.
OberEnnsinnen
2017. december 07. 10:50
"A Pentagon részéről egyébként Eric Pachon szóvivő kétségbe vonta, hogy Szíriában legyőzték volna az Iszlám Államot. " Amin ne csodálkozzunk. Még ugyanaznap megkezdték a terrorista martalócok újjászervezését. Az is érthető, hogy a Pentagon nem ismeri be, hogy a fő szervező maga a Pentagon. Pontosabban: Neokon-PC-gon.
liberálzöld.
2017. december 07. 08:52
Magyarországot pedig megvették kilóra. "Teljesen szétverték az Iszlám Államot az Eufrátesz jobb és partján"
Türelem
2017. december 07. 08:04
Amerikai elemzők szerint Trump bejelentése, az azt követő arab, török reakciók tükrében is, a jövőben nőhet az orosz befolyás az arab térségben. Még nagyon távol vagyunk a békétől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!