Húspiac és gumicukor

„Egy rendes regényről tudjuk, hogy fikció, kitalálás – a szereplők tragédiája esztétikai élmény lehet, hiszen a szereplők maguk nem léteznek. De VV Fanni valósága nem fikció. Mi mégis úgy fogyasztjuk, mintha az lenne. Ám abban a pillanatban, hogy ebbe az alkuba belemegyünk, és elfogadjuk az egészet fikcióként, onnantól nemcsak egy-egy valóságos, konkrét emberről mondunk le végleg, de annak a lehetőségéről is, hogy a mindannyiunkat fogva tartó struktúrákon, rendszereken, folyamatokon változtassunk.

Ha minden emberi sors egy regénnyé, egy filmsorozattá, egy fikcióvá változik, onnantól nincs értelme a politikának, onnan nincs értelme a közös cselekvésnek, nincs értelme a változásnak. Nincs értelme a törekvésnek. Mert nyerj vagy bukj, az egyetlen tét úgyis, hogy mi, többiek jól szórakozzunk.

Hogy mennyit ér egy ember, és azon belül is, mennyit ér egy nő, azt nem az egyén dönti el saját maga számára. Azt egy társadalom dönti el. Ennek a kérdésnek nemcsak elvont, filozófiai tétjei vannak, hanem a hétköznapi életben tapasztalható társadalmi hatásai is. Hiszen ha sokra tartjuk egy ember életét, akkor intézményeket, procedúrákat gyártunk annak megvédésére. Határokat húzunk, amiket senki emberfia nem léphet át egy másik ember rovására. Viszont ha egy emberi életet pusztán árucikként, piaci értékén kezelünk (abba most ne is menjünk bele, hogy egy-egy ember piaci értékét mi határozza meg, hogyan árazódik be egy emberi élet), valóságát fikcióként árusítjuk, akkor az erőszak, a gyilkosság, a legmélyebbre hatoló kizsákmányolás is belefér.”