Németh Szilárd: Szél Bernadett „pletykaközponttá” változtatná a bizottsági üléseket

2017. december 07. 14:17

„Politikai showműsorrá” akarja változtatni a Nemzetbiztonsági Bizottság üléseit Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje – közölte Németh Szilárd a testület csütörtöki ülése után.

2017. december 07. 14:17

A kormánypárt alelnöke óva int attól, hogy Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje „pletykaközponttá” változtassa a Nemzetbiztonsági Bizottság üléseit – írja közleményében a Fidesz. Németh Szilárd úgy vélekedett, hogy ez a törekvés „valamilyen formában” Szél Bernadett „élete fő műve”

A politikus szerint a képviselőnő „pökhendi módon, asztalt csapkodva” faggatta az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét. 

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának alelnöke kitért arra, hogy a „Soros György által fenntartott hálózatokhoz” tartozó szervezetek nem vesznek részt „a politika legitimizációjában”, azaz nincsenek fölhatalmazva arra, hogy ők az állam nevében nyilatkozatokat tegyenek, ezért ők a politikus szerint nemzetbiztonsági kockázattá váltak.

A kormánypárti politikus leszögezte: ezek a szervezetek folyamatosan támadják Magyarország illegális migrációval kapcsolatos politikáját. 

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2017. december 08. 20:04
Szél Bernadett viselt dolgairól kérdezzétek Schiff Andrást. Ő igazán autentikus.
csuka
2017. december 08. 14:40
„De a legszembeötlőbb jelenség a Fidesz egyre nagyobb mértékű elzsidósodása. Az elmúlt 10-15 évben ezt már sokan kifogásolták. Miközben Nyugat-Európában most már a megszálló muzulmánok hódítanak egyre nagyobb teret, Magyarország közéletében a zsidók foglalnak el egyre több pozíciót. A magyar televízióban rendszeresen láthatók olyan vitaműsorok, ahol nem csak a műsorvezető és a két balliberális vendég zsidó, de az ún. jobboldalt is zsidók képviselik. Olyan nevek jelzik a Fidesz elzsidósodását, mint Mráz Ágoston Sámuel, Lánczi Tamás, Lánczi András, Rajcsányi Gellért, Andy Vajna, Habony Árpád, Hankiss Ágnes, Deutsch Tamás, Kovács Zoltán, Halász János, Szőcs Géza, Hegedűs Zsuzsa, Schmidt Mária, Gottfried Péter, Zoltai Gusztáv stb. Egy francia hetilap 2014-es cikke alapján pedig (melyhez azóta sem kértek helyreigazítást) maga Orbán Viktor is helyet kaphat a sorban.” https://kuruc.info/r/7/180268/
vanádium
2017. december 08. 12:55
német szilárd pedig bolondok házává akarja alakítani a bizottságot , mert így legalább otthon érezné magát.
csuka
2017. december 08. 12:14
„A történelmet kedvelő és ismerő emberként azt kell mondjam: a történelem ismétli önmagát" – mondta az Alfahírnek Lengyel Róbert a Jobbik ÁSZ-büntetése kapcsán. – "Mintha újra a negyvenes évek végét, az ötvenes éveke elejét élnénk, csak ma már nem jön a fekete autó, nem kell az ÁVH alagsorában véresre verni a másként gondolkodókat, demokratikus subába bújtatva is el lehet lehetetleníteni embereket, civil szervezeteket, politikai pártokat. A demokrácia egyre inkább csak színlelt máz, valójában belül egy rothadó bolsevik diktatúra alakul ki. Márpedig én nem olyan országban szeretnék élni, ahol a demokrácia csupán paraván, nem szeretnék a gyerekeinkre ilyen országot hagyni. Sajnálom, hogy nagyom sokan ezt még nem látják; hályog ül a szemeken, miközben a szemünk láttára, a mindennapjainkban lopják szét a hazánkat! Nem ilyen politikára, közéletre számított – árulta el kérdésünkre Lengyel Róbert, aki 2014 októberében „csöppent” a politikába független polgármesterként (korábban évtizedeket töltött a rendőrség kötelékében, többek között kommandó parancsnokként és rendőrkapitányként), és ma elkeserítik közállapotaink. „Gyomorforgató, ez a szó jut eszembe először. Jóérzésű embernek csömöre van a naponta ránk ömlő agymosástól. ” https://alfahir.hu/2017/12/08/lengyel_robert_siofok_jobbik_allami_szamvevoszek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!