Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Mateusz Morawiecki lesz Lengyelország új miniszterelnöke

2017. december 07. 21:38

Mateusz Morawiecki, az eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja a lemondását benyújtó Beata Szydlót a miniszterelnöki poszton Lengyelországban – közölték csütörtökön.

2017. december 07. 21:38

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja fel a lemondását benyújtó Beata Szydlót a miniszterelnöki poszton – jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülését követően.

Mazurek – többek között „a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívásokra” utalva – közölte: a PiS vezetői testülete, a politikai bizottság ülésén Szydlo benyújtotta lemondását, és ezt el is fogadták. A politikai bizottság Mateusz Morawieckit jelöli kormányfőnek – mondta el a szóvivő. Mazurek szerint a PiS döntött arról, hogy Szydlo a jövőben is „fontos, kiemelt posztot tölti be a lengyel kormányban”.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2017. december 08. 08:27
Szerintem ez nem jó hír.
Szvidrigajlov
2017. december 08. 07:27
nekem ez büdös. Az volt, hogy Szydlo el, Kaczynsky meg be. Ezt értettem volna. De így? Megint egy bankár?
KannibálTatárÚr
2017. december 08. 00:07
Kicsit rossz előérzetem van. 1992-ben történész szakon végzett. 1995-ben közgazdász diplomát szerzett. Ugyanebben az évben a HAMBURGI egyetemen végzett tanulmányokat az európai jogi és gazdasági integrációról. Hallgató volt még a bazileji egyetemen és a Kellogg School of Management-en a Northwestern Egyetem részén (USA - Illionis). Mindemellett banki alkalmazott volt.
Bástyaelvtárs
2017. december 07. 23:25
Köszönjük Szydlo elvtársnő áldozatos munkáját melyet a Pártért és a lengyel népért tett. Érdemei elismerése mellett más, fontos pozícióba kerül. Engedjék meg,h a baráti magyar nép nevében Orbán Viktor elvtárs egyúttal köszöntse az új lengyel vezetőt és egyben reményét fejezze ki, hogy a történelmi lengyel -magyar barátság jegyében közösen tovább építhetik a béketábort és vállvetve harcolhatnak az elnyomó nyugat imperializmusa és gyarmatosítása ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!