Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ezrek tüntettek Brüsszelben Katalónia elszakadásáért

2017. december 07. 19:35

„Ébredj, Európa! Álljunk ki a demokráciáért!” jelmondattal hirdettek felvonulást Brüsszelben csütörtökön, aminek résztvevői Katalónia elszakadását követelték. Rendőrségi becslések szerint mintegy 45 ezren vonultak utcára.

2017. december 07. 19:35

Rendőrségi becslések szerint mintegy 45 ezren vonultak utcára csütörtökön a belga fővárosban Katalónia elszakadását követelve. Az „Ébredj, Európa! Álljunk ki a demokráciáért!” jelmondattal meghirdetett felvonulás résztvevői az októberben leváltott katalán kormány melletti támogatásukat fejezték ki. Carles Puigdemont menesztett elnök és volt kabinetjének négy tagja október vége óta Brüsszelben tartózkodik.

A demonstrációt szervező katalán függetlenségpárti csoportok előzőleg azt közölték, nagyjából 16-17 ezer embert várnak az északkelet-spanyolországi tartományból, akiknek a többsége autóval érkezik, de ezrek jönnek busszal, repülőgéppel és vonattal is. A Katalán Nemzetgyűlés (ANC) és az Ómnium Cultural nevű civil szervezetek öt repülőgéppel és buszok tucatjaival szállították a tüntetőket Belgiumba, és még a brüsszeli repülőtérről is különbuszokat indítottak a tüntetés helyszínére. Rengetegen katalán zászlót terítettek magukra, mások a kezükben tartották a lobogót. Az éneklő, skandáló tömegben sokan olyan európai uniós zászlót lengettek, amelyre azt írták, hogy „Szégyelljétek magatokat!”„Ez nem egy belső konfliktus, Európának szerepet kell vállalnia a megoldásban” – mondta Agusti Alcoberro, az ANC alelnöke. „Nem hagyhatjuk magára az elnökünket, aki itt van száműzetésben” – hangsúlyozta egy tüntető. „Azért vagyunk itt, hogy folytassuk a harcot a függetlenségünkért, s a politikai foglyok szabadon engedését követeljük” – tette hozzá.  

A rendezvényen Puigdemont is felszólalt, arra szólítva fel az EU-t, hogy „mutasson bátorságot”. „Európának nem szabad félni attól, hogy kiálljon a demokratikus alapértékek védelmében” – hangoztatta. „Láttak a világon valaha ekkora demonstrációt bűnözők védelmében?” – tette fel a kérdést a volt elnök, és rögtön meg is válaszolta: „nem, ezek az emberek azért vonultak utcára, mert demokraták”. Hozzátette: ki kell várni a december 21-i katalóniai választásokat, és majd utána lehet folytatni a párbeszédet.

Rendbontásról nem érkeztek hírek. A brüsszeli rendőrség korábban arról számolt be, hogy szigorú biztonsági intézkedéseket rendeltek el, végig kapcsolatban voltak a szervezőkkel, és a helyszínen civil ruhás rendőrök is jelen voltak.

Katalónia vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazás nyomán egyoldalúan kinyilvánította a tartomány függetlenségét. A spanyol hatóságok ezt követően lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt eljárást kezdeményeztek a leváltott katalán kormány és a feloszlatott barcelonai parlament elnökségének tagjaival szemben, majd európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik október végén Brüsszelbe utaztak, miután Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette őket, és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában. Az elfogatóparancsot azóta visszavonták.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
portavox
2017. december 08. 11:37
Kujva életbe,csak én nem vagyok demokrata meg a ZORBÁN?
portavox
2017. december 08. 11:34
LIbsibolsizöldnácik,Erdély függetlenségéért vagy autonómiájáért mikor lesz a tünci,tudják,27o ooo km/2-ből a románoké lett vagy 12o ezer.
portavox
2017. december 08. 11:34
LIbsibolsizöldnácik,Erdély függetlenségéért vagy autonómiájáért mikor lesz a tünci,tudják,27o ooo km/2-ből a románoké lett vagy 12o ezer.
rajgy
2017. december 07. 21:31
Igaza van a Puigdemont-nak. A magyarokat szidták Brüsszelben, mert Schengeni-határt védték a törvény szerint. A katalánokat szidják, mert "önrendelkeztek". A briteket szidják, mert demokratikusan kilépnek. (Még Orbán is összekacsintott a Junckerrel: "A szavazóverés belügy.")
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!