Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Vadhajtások, újravágva

2017. december 06. 07:02

Több év telt el azóta, hogy Vona Gábor kezébe vette a politikai metszőollót.

2017. december 06. 07:02
Czene Gábor
Czene Gábor
Népszava

„A Jobbiknak nincs és nem is lesz olyan programpontja, amely faji, vallási alapon vagy bármilyen tekintetben különbséget tesz emberek között – bizonygatta Vona Gábor pártelnök. Ha valakinek ez nincs ínyére, keressen magának másik pártot. Azt is mondta, kész rá, hogy végigvigye a Jobbik néppártosodását. A vadhajtásokat könyörtelenül le fogja nyesegetni.

Több év telt el azóta, hogy Vona Gábor kezébe vette a politikai metszőollót. Használja is rendesen, de portájára még mindig nem tudja kitenni a Tiszta udvar, rendes ház táblát. Túl sok a munka. Túl sok a vadhajtás.

Most éppen az keltett felhördülést a Jobbikban, hogy Morvai Krisztina, a párt önjáró európai parlamenti képviselője bejelentette: felhagy a politikai pályával, jogászként folytatja. Nem tetszik neki az új irány, a néppárti barátkozás a baloldallal. Morvai – bár erről nem beszélt – nyilván azt is számításba vette, hogy a Jobbik nem akarja indítani a következő EP-választáson.

Morvai Krisztinával hasonló problémák adódtak, mint Novák Előddel, akit az elnökségéből és a parlamenti frakcióból is kiszorítottak. Elvégre – idézzük újra a pártelnököt – a Jobbiknak olyan hitre van szüksége, mint egy egyháznak, olyan fegyelmezettségre, mint egy hadseregnek és olyan profizmusra, mint egy multinacionális vállalatnak. A hittel nincs gond, a fegyelemmel annál több. Pedig egy hadsereg ereje a fegyelmezettségben rejlik – gyarapította a katonás hasonlatok számát Vona Gábor.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. december 06. 11:25
"azt is számításba vette, hogy a Jobbik nem akarja indítani " Na ezt meg kinek a faxából szoptad kicsihuszár?
sunsaci
2017. december 06. 11:24
Havas Henrik, az aberrált hímprosti könyve a politikai prostiról kizárólag a Népszaga olvasóinak!
puszika
2017. december 06. 11:15
Azt az ollót meg ti fenitek folyamatosan Czene madár!!!
pollip
2017. december 06. 09:43
Ha Havas és Vona eltűnne a közéletből, már szebb lenne a világ:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!