Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

ÁSZ: 331 milliós tiltott támogatást fogadott el a Jobbik

2017. december 06. 14:43

A Jobbik 2017. első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el – írja az Állami Számvevőszék az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetében.

2017. december 06. 14:43

A Jobbik 2017. első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el – ez áll az Állami Számvevőszék által a Jobbiknak is megküldött jelentéstervezetében az ÁSZ honlapja szerint. 

Az ÁSZ 2017. október 3-án közölte, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom többszöri értesítés, illetve helyszíni adatkérés ellenére – a 2015-2016. évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában – nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, ezzel pedig akadályozta az ellenőrzés lefolytatását. 

A plakátszerződésekkel van a probléma

Az ÁSZ korábban arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel kapcsolatban – a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt – és ezeket a dokumentumokat a vonatkozó ellenőrzési programnak megfelelően az ellenőrzés lefolytatása során felhasználja.

Mindezek alapján az ÁSZ összeállította a Jobbik Magyarországért Mozgalom – 2015-2016. évekre, illetve az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszakra vonatkozó – ellenőrzéséről szóló jelentéstervezet, és 2017. december 6-án megküldte az ellenőrzött szervezet részére, amely a törvényi előírás szerint 15 napon belül írásban észrevételt tehet.

A megküldött jelentéstervezetben az ÁSZ rögzíti, hogy az ellenőrzés akadályozása miatt a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjainak megteremtését, a közpénzek szabályos, átlátható módon történő felhasználását, valamint a céljaira rendelt vagyon jogszerű használatát, megőrzését. Továbbá a Jobbik a 2015-2016. évekre vonatkozóan nem igazolta, hogy a működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt fel.

Tiltott támogatást fogadott el a Jobbik

Az ÁSZ a jelentéstervezetben tájékoztatta a pártot, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján, a Jobbik összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.

A törvény szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe, vagy rendel meg szolgáltatásokat. A törvény arról is rendelkezik, hogy a tiltott támogatás mértékét az ÁSZ állapítja meg, amelyet a párt az ÁSZ felhívásától számított 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek. Emellett a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár az ÁSZ által megállapított összeggel csökkenti. 

Az Állami Számvevőszék a jelentéstervezetet a 15 napos észrevételezés után véglegezi, és hozza nyilvánosságra a honlapján.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pinceszövetkezet
2017. december 06. 21:51
Gané Fidesz .. nála ez tényleg bebizonyosodott.. . 60 millióval nem tudott elszámolni :) Hazudott a kampányköltséget illetően.. 2010 ben már! És.. semmi.. Remélem Jobbik utcára viszi a dolgot.. Fideszesk lógnak majd a fákon fejjel lefelé olvsom.. . hát , kár, mert kevés a magyar így is.. bár a fideszes nem magyar, hanem csak pénzsóvár aljadék..
Peter8811
2017. december 06. 20:07
Nem olyan sok pénz ez. Kiküldik Vónát Heller Ági nénivel Párizsba a Mole Rugóba antiszemitizmust kutatni az mindjárt 500 milla. Ági néni majd befogja a z orrát Vóna meg nem.
realista
2017. december 06. 20:02
A Fidesz hűen teljesíti háttérhatalmi gazdáinak a Jobbik kinyírására adott megbízását. Vissza akarják állítani az alapállapotot, azaz a két bolsi utódpárt (az Mszp és a Fidesz) közötti "jól bevált" váltógazdálkodást.
nyúlzug49
2017. december 06. 18:47
Úgy gondolom, hogy ez minden határon túltesz. (már természetesen az ÁSZ lépése) Kiválthatja azt sokakból, hogy azért is a jobbikra fognak szavazni. Az ügy másik oldala viszont az, hogy Vona Gábornak azonnal el kellene húznia, ugyanis egyszemélyben ő a felelős a Jobbik gazdálkodásáért. Ha nem volt annyi esze (márpedig úgy néz ki, hogy nem volt!) , hogy nem szabad semmi olyat tenni amin a párt nagyot bukhat, akkor alkalmatlan és mennie kel. Egyébként szerintem ezer más dologban is bebizonyította, hogy alkalmatlan a jobbik vezetésére. Nem tudom, hogy a párt elnöksége miért nem hátrál ki mögüle, ha már nem hajlandó lemondani....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!