Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ab: Ezentúl nem az újságíró felel azért, ha egy politikus hazudik

2017. december 06. 11:15

A közéleti sajtótájékoztatóról híven tudósító sajtó nem felel hírnévrontásért – ezt az Alkotmánybíróság mondta ki egy szerdai határozatában.

2017. december 06. 11:15

A közéleti sajtótájékoztatóról híven tudósító sajtó nem felel hírnévrontásért – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.

Az Ab az üggyel kapcsolatban az Alaptörvényben rögzített sajtószabadságból fakadó alkotmányos követelményt állapított meg. Ez alapján „a közéleti szereplők sajtótájékoztatóján a közügyek vitájában egymást érintően tett kijelentésekről hűen, saját értékelés nélkül tudósító, a közlések forrását egyértelműen megjelölő és a jóhírnevet esetleg sértő tényállításokkal érintett személy cáfolatának is helyet biztosító (vagy a válaszadás lehetőségét felkínáló) médiatartalom-szolgáltató tevékenységét nem lehet a személyiségi jogsértés polgári jogi szankcióit megalapozó híresztelésként értékelni”.

Az Alkotmánybíróság a Kúriát bírálta felül

A közéleti szereplők sajtótájékoztatójáról szóló tudósítás olyan kivétel, amelynél az újságírók mentesülnek a közzétett tények valóságtartalmának ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségük alól, nincs objektív felelősségük – mondta ki az Ab.

A konkrét ügyben egy hírportál fordult alkotmányjogi panasszal az Ab-hez. Azt kifogásolta, hogy a bíróság személyiségi jogi jogsértésért vonta felelősségre egy olyan beszámolója alapján, amelyet az egyik parlamenti párt politikusának a trafikpályázatok ügyében tartott sajtótájékoztatójáról készített. A támadott ítélet szerint a sajtótájékoztatón egy másik politikus jó hírnevére sérelmes, valótlan tényállítások hangzottak el, amelyek híreszteléséért a hírportál objektív felelősséggel tartozik.

Az ügyben eljáró Kúria szerint a sajtó az általa közölt valótlan tényállításokért objektív – vagyis a reá irányadó jogi és etikai szabályok betartásától független – felelősséggel tartozik, azok sérelmessége esetén felelősségre vonható a személyiségi jogi jogsértésért. (Ez a jogértelmezés az ügyre vonatkozó szakjogi rendelkezésekkel és érvekkel az Ab döntése szerint is alátámasztható.) Az Ab azonban kimondta, hogy a híresztelés fogalmának ez a – szokásos bírói gyakorlatnak megfelelő – értelmezése nincs összhangban a sajtószabadságból fakadó alkotmányossági követelményekkel. Az Ab feladata az is, hogy a szakjogilag megfelelő értelmezéseket alkotmányos követelmények révén összhangba hozza az alaptörvénnyel.

Fontosabb érdek, hogy a sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül tudjon tájékoztatni

„A sajtó nem egy a szólásszabadság jogosultjai közül, hanem olyan szereplő, amelynek működése különös alkotmányossági jelentőséggel bír. A vonatkozó polgári jogi rendelkezések értelmét ennek tiszteletben tartásával kell kialakítani” – olvasható a határozat indoklásában. Az Ab leszögezte: a sajtónak elsőrendű alkotmányos feladata a közérdekű információk, köztük a közéleti szereplők megnyilatkozásainak, álláspontjának terjesztése, márpedig alaptörvénybeli feladatának ellátásáért senki nem marasztalható el. A közéleti vita érdeke mindenekelőtt az elhangzottak pontos, a hírek aktualitásához igazodó közzétételét igényli.

Az Ab rámutatott arra is: a társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a közélet szereplői egymás elképzeléseit, politikai teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják. A sajtónak alkotmányos küldetése, hogy a közhatalom gyakorlóit ellenőrizze, ennek pedig szerves része a közügyek alakításában résztvevő személyek és intézmények tevékenységének bemutatása. A média szabad tájékoztató tevékenysége a modern demokratikus nyilvánosság legfontosabb alkotóeleme.

„Különösen fontos alkotmányos érdek, hogy a polgárok és a sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül” vehessen részt a társadalmi és politikai vitákban. „Ellene hatna ennek, ha a megszólalóknak a közéleti szereplők személyiségvédelmére tekintettel széles körben kellene tartaniuk a jogi felelősségre vonástól” – áll a határozatban. Az Ab kitért arra is, hogy a sajtótájékoztatót tartó közéleti szereplők maguk keltik a média érdeklődését, számolniuk kell kijelentéseik nyilvánosságával, az ebből eredő következmények pedig adott esetben velük szemben érvényesíthetők.

A forrást egyértelműen meg kell jelölni

Az Ab a konkrét ügyben a Kúria felülvizsgálati döntését megsemmisítette, és burkolt kritikával illette az általános bírói gyakorlat alapjául szolgáló régi és új polgári törvénykönyvet egyaránt: „a jogkövetkezmények meghatározásakor az Ab figyelemmel volt arra, hogy a támadott ítélet hibája az alkalmazott jogszabályi rendelkezés differenciálatlanságában gyökerezik”. 

Az Ab mindezek mellett leszögezte azt is, hogy nem feltétlenül mentesül minden esetben a sajtótájékoztatóról tudósító sajtó a felelősség alól. Vizsgálni kell ugyanis, hogy az újságíró a más személyek által megfogalmazottakat híven, a közlések forrását egyértelműen megjelölve, saját értékelés nélkül közvetíti-e, valamint lehetőséget ad-e a vitatott állításokkal érintettek cáfolatának.

A döntéshez az ügyben szavazó 14 alkotmánybíró közül 6 – Balsai István, Czine Ágnes, Dienes-Oehm Egon, Salamon László, Szalay Péter és Szívós Mária – fűzött különvéleményt. Az Ab döntése teljes terjedelmében megismerhető a testület honlapján.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. december 06. 20:40
"A közéleti sajtótájékoztatóról híven tudósító sajtó nem felel hírnévrontásért – ezt az Alkotmánybíróság mondta ki egy szerdai határozatában." A híven tudósító. És melyik tudosító tudósít híven? Eleve szelektálni kell, az újságíró dönti el, hogy mi kerül be a kiragadott pár másodperces tudósításba.
GV0917
2017. december 06. 15:09
Minden magyar újságíró hazug.Én sohasem hazudok! De nem is beszélek, nem is írok, csak mutogatok......
OberEnnsinnen
2017. december 06. 14:01
Az, hogy "kormányváltás esetén az ország, a magyar emberek irtózatosan sok pénzt fognak visszaszerezni", az hová tartozik. Ezért ki viseli a felelősséget? Tekintve, hogy ezt Bombera Krisztina "újságíró" közli a nézőkkel, kb. 2 percenként, reggelente az AAAAAAATÉVÉN.
Wazav
2017. december 06. 13:51
Jessz! Nem szűnik meg a Magyar Idők!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!