Fuldoklók

„A kormányfő hatalmi racionalitása már csak abban van, hogy a szétdarabolt ellenzéket hogyan tudja megosztott állapotában tartani, hogy a népesség 70 százalékát kitevő változást akarókban inkább az undor legyen úrrá, és ne is induljanak el az urnákhoz. Ezt a választói kilátástalanságot kellene az ellenzéknek eloszlatnia.

Ahogyan múlnak a hetek, úgy nem érdekel már senkit, hogyan került a demokratikus ellenzék abba az állapotába, ahol ma tanyázik. Annak sincs jelentősége, hogy politikai vakság 2010 előtti és utáni pártokról beszélni. Nem érdekes, hogy a szövetségi politikájába belebukott Botka László után elgyengült szocialista párt elitje milyen közvélemény-kutatásokra hivatkozva huzakodik a DK-val az egyéni körzetek elosztásán; hogy az MSZP akar-e még közös pártlistát, kormányfő-jelöltet, amikor más nem akar. Mindegy, hogy a belső intrikákban önmagát félholtra verő párt ma azt kiabálja a nyilvánosságba, élünk, mert ez csak a fuldokló levegő utáni kapkodása.

Botka még olyan polcról tárgyalhatott volna a DK-val, amely nem a pincében van, de az MSZP-nek mára nem sok választási lehetősége maradt: vagy kiegyezik azokkal, akik még szóba állnak vele, vagy egyedül marad, és jövő tavasszal annak is örül majd, hogy a két keze kell hozzá, ha a képviselőit meg akarja számolni. Nem arról van már szó, hogy levetkőzik-e végre az önáltatást, hogy ők a baloldal egyedüli tömegpártja, hanem arról, le tudják-e vetkőzni az agónia látszatát.”