Fidesz: Összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen

2017. november 27. 13:15

Az ellenzéki pártok hitelteleníteni szeretnék a nemzeti konzultáció eredményeit, ezért összehangolt támadást intéztek az ellen a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs hétfői sajtótájékoztatója szerint.

2017. november 27. 13:15

Összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen, megkérdőjelezik a hatóságok munkáját, a visszaküldött ívek számát, az emberek véleményét, hogy előre hiteltelenítsék a nemzeti konzultáció eredményét – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint Soros György támadást indított Magyarország ellen, „a külföldi elvárásokra mindig ugrásra kész ellenzék” pedig szolgálatkészen beállt a sorba és „egy szánalmas, hazug támadást indított a nemzeti konzultáció ellen”. 

Az elmúlt napokban az LMP, az MSZP, a DK, az Együtt és a Jobbik összehangolt akció keretében támadta meg a konzultációt. Ők is látják, hogy az eredeti határidő lejárta előtt rekordszámú válasz érkezett, ezért kínjukban megpróbálják előre hitelteleníteni a nemzeti konzultáció eredményét – jelentette ki.

(MTI)

 

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. november 28. 09:47
"Összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen" - írják. Így van. Összehangoltak vagy négymillió embert, hogy NE küldjék vissza Orbánnak a hülye kérdéseit. Válaszolja meg maga. Úgyis azt csinál, amit akar.
Sulammit
2017. november 27. 19:22
Orbán Viktornak csak sikerült megállítania Brüsszelt Apró, ám annál freudibb tévedést fedezett fel a Keleti partnerség csúcstalálkozó résztvevőit bemutató brosúrán a Brüszi, a véresen vicces EU-portál. Orbán Viktor miniszterelnök neve ugyan helyesen szerepel rajta, sőt, országát is sikerült eltalálnia a tájékoztató készítőinek, ám portréja mellett a belga zászló szerepel. http://hvg.hu/gazdasag/20171124_Orban_Viktornak_csak_sikerult_megallitania_Brusszelt
Mindjárt
2017. november 27. 16:46
Soros-terv úgy kezdődött, hogy Soros kiszarta a fideszt. Soros-terv ma is működik. Több tizezer milliárdot lop a fidesz csürhe a magyar emberektől plakátozásra, tv és internetes hírdetésekre. Ez a rengeteg lopott pénz a felcsúti maffia kormány kegyeltjeit gazdagítja; Orbán, Mészáros, Tiborcz, Habony, Rogán, Vajna, Matolcsi és a többi fideszes nagykutyákat és családjaikat. Soros-terv nagyon bevált a fidesz csürhének. Még a letelepedési kötvénylopkodásnál is jobban. A Soros plakátozás is milliárdokat hoz a disznófejű vajdának a magyaroktól lopott pénzből. 2004. május 23. – A MIEP Ifjúsági Tagozat Országos Elnöksége mély megdöbbenéssel figyeli azt a politikai ámokfutást, köpönyegforgatást, amely 1990 óta jellemzi a Fidesz politikáját. Orbán Viktor pártja kipróbálta a magyar közéleti irányultság minden széljárását, amelyből az épp aktuális időben politikai tőkét kovácsolhatott. Kezdődik minden azzal, hogy SOROS GYÖRGY KIVÁLASZTJA A KELLŐEN BEFOLYÁSOLHATÓ, A HAZA ELÁRULÁSÁRA KÉSZ IFJÚ TITÁNJAIT, s összerendezi őket, mint a liberális internacionálét megtestesítő rendszerváltó erőt, amely az SZDSZ testvérpártja lesz.
csuka
2017. november 27. 15:46
„Számos feltörekvő országról elsőre azt gondolhatnánk, hogy az egy főre jutó GDP-jében messze elmarad Magyarországtól - ez azonban nem biztos, hogy így van. Az elmúlt egy-két évtized igen jól sikerült a felzárkózó térség többségének, és mivel hazánk finoman szólva sem volt a növekedési éllovasok között, így olyan országok is megközelítettek vagy megelőztek bennünket, amelyekről tíz-húsz éve ezt még kevesen hitték volna. „ http://www.portfolio.hu/gazdasag/na-ne-mar-ezek-az-orszagok-mind-utolertek-minket.1.268595.html A FIDESZDSZ maffia és a Hitgyülevész banda: „A történet hitelességét alátámasztja, hogy a Hit Gyülekezete az utóbbi időkben egyre látványosabban melegedik össze a kormánnyal. Tavaly karácsony környékén Andy Vajna és Németh Sándor közös ebédjéről szóltak a híradások, múlt pénteken pedig Semjén Zsolt jelentette ki a kisegyház teológiai akadémiáján, hogy "minden lényeges kérdésben ugyanazt gondoljuk.” https://alfahir.hu/2017/11/27/atv_heti_naplo_hit_gyulekezete_kormanypropaganda_soros_terv FIDESZDSZ maffia induló: „Fel, fel ti rabjai a földnek ….” "a Készenléti Rendőrség járőrei egy garázda magatartást tanúsító férfival szemben kezdeményeztek intézkedést. Tekintve, hogy a személy a rendőri felszólítás ellenére nem hagyott fel cselekményével, ezért őt garázdaság szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt a szabálysértési előkészítő eljárás lefolytatása miatt előállították." https://alfahir.hu/2017/11/27/kinai_delegacio_tibet_rendorseg_wtf
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!