Amikor Havas betiltatta volna a Jobbikot

2017. november 24. 20:12

Az a Havas Henrik, aki a napokban pár rongyos millióért könyvet írt Vonáról.

2017. november 24. 20:12
Apáti Bence
Polgár Portál

„Havas Henrik itt még betiltotta volna a Jobbikot. Az a Havas Henrik, aki a napokban  pár rongyos millióért könyvet írt Vonáról, akiről most épp őszintén hiszi, hogy megváltozott, megjavult, és jó miniszterelnöke lehetne Magyarországnak. Erre a következtetésre pedig nyilvánvalóan nem a könyvéért kapott milliós honorárium vette rá, hanem a Vonával való hosszú és bensőséges beszélgetések.

Aha…

De ugyanilyen izgalmas esettanulmány  Magyar György felháborodott hápogása, aki a linkelt videóban még a Jobbik kirekesztéséről és karanténba zárásáról lamentált, ma pedig már ugyanezzel a párttal való összefogást sürgeti. No és persze immár sokadszor ajánlkozott fel az ellenzék közös miniszterelnökének. De ezt már megszokhattuk.

Meglepő? Fél éve még azt mondtam volna, hogy igen. Ma már, amikor Schilling Árpád és Jámbor András is a Jobbikkal való összefogás szükségességéről győzködi az embereket és az ellenzéki pártokat, már azt mondom: ugyan már, dehogyis.

Sőt. Akkor lepődtem volna meg, ha a megélhetési aggódók és aláírók nem álltak volna be a mögé a párt mögé, amit pár éve még  betiltottak volna. Simicska a jelek szerint nem sajnálja a pénzt a libsi megmondóemberek becsicskítására.

Mert van az a pénz. Mindennek, és mindenkinek megvan az ára.

A magyarországi zsidóság és cigányság pedig mostanra  kristálytisztán láthatja, hogy az értük való aggódás és napi szintű elhatárolódásosdi mennyire szólt róluk, és mennyire az Orbán Viktor elleni háborúról. Hogy mennyire voltak őszinték ezek a rettegések és mennyire szóltak inkább a pénzről. Mert ezek az örök rettegők, ezek a megélhetési elhatárolódók, ezek a karanténba zárók egyáltalán nem őket féltették, hanem a saját megélhetésüket.

Most, hogy van új szponzoruk, össze is fogtak gyorsan azokkal, akiktől eddig a zsidókat, és a cigányokat féltették.

Ezek Trója elvtelen, pénz- és hataloméhes libsijei.

Látjuk. Hiszünk a szemünket. Hiszünk Kasszandrának.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2017. november 26. 11:19
Egymas pocskondiazasa helyett celszerubb lenne a cikkben leirt tenyekkel foglalkozni! Az ocsarlas, karomkodas nem vezet sehova! A mandinernek nem artana korlatozni a tragar hozzaszolasokat!!!
Frank
2017. november 25. 12:41
Megvárom, hogy Vona-cuki írjon Havas Henrikről..milyen jó a buzik élete:-)))
koronaszepe
2017. november 25. 12:21
Miket ír ez a balettos csávó, pár roncsos tízezeré'? Ki mennyit ér, helyesebben; kinek mennyije, mije van, az annyit is ér...
catalina9
2017. november 25. 11:52
Amikor Havas betiltatta volna a Jobbikot" na ja, de akkor más volt a "történelmi helyzet" és az ilyen helyzeteket jól olvassák a havasfélék...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!