Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A V4-ek és az új selyemút

2017. november 21. 17:50

Mostantól érdemes figyelmünket a megújuló Európa sikerének kulcsára, a modern kori selyemút világrend-átalakító kezdeményezésére fordítani.

2017. november 21. 17:50
Tóth Gábor

„Régiónk egyetlen területen, a mezőgazdaság és az ehhez köthető ágazatok – mint az élelmiszer-biztonság, a környezetvédelmi megoldások, az ökoszisztémához köthető know-how –­ versenyképes a kinti öldöklő küzdelemben. Amiként mi voltunk a Monarchia éléskamrája, úgy a Távol-Keleten is megtudhatják, hogy az európai kontinens keleti felén van a világ legjobb termőföldje, valamint az itteni mezőgazdaságnak olyan múltja van, amit még egy olyan hatalmas ország is megsüvegelhet, mint Kína. Ráadásul ehhez a területhez hozzátartozik az innováció és a technológiai transzfer, amellyel ugyancsak be tudunk férkőzni az óriáspiacra. Ebbe a tervbe jól beleilleszthető a többi ország is, sőt, szükség van rájuk, mert csak a 16 ország együtt képes kiszolgálni egy olyan hatalmas piacot, mint a kínai.

Néhány szkeptikus szakértő azon a véleményen van, hogy nem lesz a V4-ek között soha olyan mély egyetértés, amely felváltaná a köztük lévő versenyt egy gazdasági együttműködéssel. Szeretném jelezni, hogy ha egy »normális« európai történelmi helyzetben lennénk, minden bizonnyal igazuk lenne. De kontinensünk történelmi változás előtt áll, amelynek küszöbét Magyarország és a visegrádiak jelentik. 2004 után ki gondolta volna, hogy a visegrádiak egyáltalán megmaradnak és folytatják a megkezdett munkát? 2017-ben miért ne gondolhatnánk, hogy egy tényleges gazdasági összefonódásra alapuló V4 majd megnyeri magának a régió és ezzel az új Európa vezető szerepét?

És a kulcskérdés: ki gondolná, hogy a visegrádi csoport olyan helyzetbe kerül, hogy a XXI. század legnagyobb tervének, az új selyemútnak tartópillérévé válhat, csak mert egy példátlan nagyhatalmi ügyetlenkedés kellős közepén találja magát? Egy biztos! Mostantól érdemes figyelmünket a megújuló Európa sikerének kulcsára, az Egy övezet, egy út, avagy a modern kori selyemút világrend-átalakító kezdeményezésére fordítani.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2017. november 21. 19:19
kicsi propagandista, nem selyemút az, hanem vasút, mégpedig a Budapest-Belgrád-vasútvonal. Tudod, ami a kínaiak érdekében épül, s tőlük vettük fel hozzá a hitelt, s magyar emberek fognak visszafizetni.
SonGoku nagyfaterja
2017. november 21. 19:07
Európa új vezető formátuma a szutykos v4ek, ahol egy VW csoport többet költ innovációra, mint csutisztán éves gdpje:D Talpnyaló tetvek ideje felébredni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!