Nem a holokausztra gondoltam – Zagyva György Gyula a Mandinernek

2017. november 20. 14:21

Nem a holokausztra és a zsidóságra gondolt, amikor az auschwitzi haláltábor kapuján álló feliratot idézte – mondta Zagyva György Gyula, aki szerint a Mandiner titkosszolgálati megbízást kapott azért, hogy szedje elő a felvételeket. Gulyás Mártonék mozgalmában nem vesz részt, és nem tartja problémának, hogy Vona Gábor balliberális értelmiségi klubokba jár. Interjúnk.

2017. november 20. 14:21
Kereki Gergő
Kereki Gergő

Mit szól a napokban a Mandiner által bemutatott hangfelvételekhez?

Ezek nem voltak titkos felvételek, csak most kapott a Mandiner titkosszolgálati megbízást, hogy szedje elő ezeket. Én ezzel kapcsolatban miért vagyok megkérdezve?

Többek között ön szerepelt a felvételeken.

És mondtam olyat, ami miatt most szégyellnem kellene magamat? Tudja idézni, ami miatt most engem keresztre kell feszíteni?

Az auschwitzi haláltábor kapuján álló feliratot („A munka szabaddá tesz”) idézi, és hangos nevetésben tör ki a közönség, valamint a szellemi holokauszt kifejezést használja meglehetősen gúnyosan.

Ha valaki meghallgatja a felvételt, akkor hallhatja, hogy az idézetet az önfenntartó börtönök kapcsán mondtam, és nem a zsidók kapcsán. Ebben mi a holokausztgyalázás? Azért, mert van a szövegben egy olyan mondat, amit egyébként történelmi ismeretanyagából be tud valaki azonosítani, az még nem holokausztgyalázás, mert más kapcsán mondtam. Ha bármelyik olvasójuk figyelmesen meghallgatja a felvételt, akkor kiderül, hogy nem a zsidóság volt a téma, tehát az antiszemitizmust csak önök húzzák rá erre. Visszautasítom és rágalomnak tartom, valamint megrendelésre gyártott anyagnak. 

Akkor eszébe sem jutott Auschwitz, amikor ezeket mondta?

Semmiféle holokauszttal kapcsolatos gondolat nem volt itt. Azt meg a közönségtől kell megkérdezni, hogy min nevettek. Én értem, hogy választási kampány van, és önök megrendelést kaptak, de úgy érzem, hogy nekem nem kell magyarázkodnom emiatt. Nem a holokausztra gondoltam. Ezt most halál komolyan mondom. Szerintem ez teljesen egyértelmű.

Gulyás Mártonnal mi a helyzet? Részt vesz a mozgalmában?

Én Gulyás Márton választási reformmal kapcsolatos videójában vettem részt, a Közös Ország Mozgalomban nem vettem részt. Gulyás Márton felkért, hogy más gondolkodású emberek társaságában mondjam el a véleményem a választási rendszerről, és ennek a felkérésnek eleget tettem. Hiába volt meglepő, szerintem pont én viselkedtem normálisan ebben a kérdésben, hiszen elmentem egy ilyen videóba. Kaptam érte hideget-meleget, mindenféle oldalról, de egy szóval sem mondtam, hogy a Közös Ország Mozgalomban részt fogok venni.

Mint a Jobbik volt országgyűlési képviselője, és mint olyan személy, aki a Jobbik kapcsán korábban a nemzeti radikalizmust testesítette meg, ahhoz mit szól, hogy Vona Gábor balliberális értelmiségi klubokba jár?

Jujuj. Ezzel kapcsolatban szerintem nagyon óvatosan fogalmazzon, mert erre nagyon ráhúzhatják az antiszemitizmus vádját. Nehogy megvádolják önt is antiszemitizmussal.

Szóval mit szól ehhez? 

Az, hogy Vona Gábor elmegy más gondolkodású magyar állampolgároknak egy választási kampánybeszédet tartani, vagy csak simán egy beszélgetésre, ahol egyébként fel lehet neki tenni kérdéseket, és adott esetben kemény kérdéseket is, ezt én nem tartom problémának. Egy politikus igenis szóljon minden társadalmi réteghez.

Heller Ágnes pénteki nyilatkozatához mit szól? Azt nyilatkozta, hogy a baloldal és a Jobbik kössön egymással taktikai szövetséget a Fidesz legyőzése érdekében.

Szerintem ebben nem nekem kell nyilatkozni, hiszen az országos politikában már nem veszek részt, és más típusú kérdésekkel és feladatokkal foglalkozom.

Összesen 181 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. november 22. 05:25
Ahgy elnézem a Jobbik arcképcsarnokát, úgy vélem, hogy jelenlétük a magyar politikai életben igen nagy szégyen, ránk magyarokra nézve.
Bolond Istók
2017. november 21. 21:41
Itt azért eléggé látszik rajta, hogy cigány.
Mindjárt
2017. november 21. 17:16
Akkor ugassatok fidesz patkányok amikor ilyen mocskot tudtok felhozni Zagyváról :Csak a fideszbarmok tagadják, hogy kádár spiclije volt a kommunista kisztitkár, sorostanítvány felcsúti cigány gazdájuk. Az apósa meg a rákosi ávó spiclije. A szülei meg a lehető legmocskosabb kommunisták. Ezek tények. Ezt vagy nem veszik figyelembe a felcsúti cigány kutyái vagy mocskolódásal próbálják eltakarni a gazdájuk kommunista hazaáruló mocskát. Orbán Viktor és Lévai Anikó elhallgatott titka: "apuka" állambiztonsági ügynök volt Forrás: https://kuruc.info/r/2/139965/ "...Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi. A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna." A Kádár diktatúra kegyeltjei és védettjei voltak ezek a hazaáruló tetvek!
még fokozza
2017. november 21. 11:22
Gyula, ne állj szóba ilyen beképzelt kis pöcs újságírókkal. Kitervelnek egy ármánykodást és máris azt hiszik ők szarják a viaszkot. Valós teljesítményük fing, egójuk az egekben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!