Fekete péntek

2017. november 20. 17:34

Hiába kerestem, nem találtam dühös cikkeket a bukaresti sajtóban – arrafelé valahogy jobban állnak a logisztikával, nem omlott össze a kézbesítés.

2017. november 20. 17:34
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

„Érdekes, hogy Románia bőven előttünk jár a Black Friday importja terén. Ott hat éve kezdődött az őrület, s míg Amerikában csak 24 órán át tart a fekete péntek, Romániában egy egész hónapig: november elejétől a végéig. Keleti szomszédunknál egyébként is hasít az online kereskedelem, tavaly 1,8 milliárd euró (561 milliárd forint) fölött rendeltek árukat a neten az ország ötezer (!) online boltjából, ami 38 százalékkal múlta felül a tavalyelőtti értéket. (Kapaszkodjanak meg: a gyakran lesajnált, elmaradottnak gondolt Romániában a rendelések negyven százalékát okostelefonokról adták le, nem asztali számítógépekről.) Hiába kerestem, nem találtam dühös cikkeket a bukaresti sajtóban – arrafelé valahogy jobban állnak a logisztikával, nem omlott össze a kézbesítés. Pedig nagyobb az ország, és ott vannak a Kárpátok is, decemberben jellemzően havas-jeges utakkal. Mindezek ellenére meg tudják oldani, hogy időben odaérjenek a küldemények.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
semmisejo
2017. november 21. 10:35
Csak tudnám, mi célból írta ezt a cikket? Hogy Romániában minden jobb? Még a csomagküldők is! Nahát! Ezért érdemes odaemigrálni. Csak tessék, csak tessék! Szaporán!
Tehetős Totó
2017. november 21. 04:45
Gyere haza Csaba, ha olyan jó itt! Tegnap épp a háziorvosnál voltam, s szerencsémre, akadozva bár, de müködött az e- nyílvántartás. Néha napokra leáll. Más: a fatermékekre is e- követési rendszert hoztak létre, rengeteg a hiba, de csak a cégeket büntetik, ha elkallódott a jelentés, vagy nem tudják időben leadni rendszerhiba miatt. Egyébként telefonról írok...
Kanóc
2017. november 21. 00:52
Hiába no, mintademokrácia.
héttörpe
2017. november 20. 20:26
Aki elmegy Magyarországról, visszapofázik, milyen jó is ott. Aki idejön arról ugat, milyen jó volt amott. De elegem van ezekből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!