Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Fodor Gábor szerint formálódik az együttműködés az ellenzéki pártok között

2017. november 20. 15:40

A Közös Ország Mozgalom által szervezett együttes ellenzéki fellépés után a liberálisoknak világossá vált: az ellenzéki együttműködésnek lényegében nincs akadálya. Fodor Gábor szerint már formálódik is az összefogás.

2017. november 20. 15:40

A Magyar Liberális Párt elnöke hétfőn azt mondta, hogy formálódik az együttműködés az ellenzéki pártok között. Fodor Gábor budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetek történései, majd a Közös Ország Mozgalom által szervezett együttes ellenzéki fellépés után számukra világossá vált, hogy az ellenzéki együttműködésnek lényegében nincs akadálya. Szavai szerint a fontos kérdésekben együtt tudnak működni, ezért ezt az utat kell járniuk. Egyúttal tiszteletben kell tartani azokat is, akik még nem akarnak részt venni ebben az együttműködésben – tette hozzá Fodor Gábor. Úgy fogalmazott: nem ért velük egyet, mert minél szélesebb a „demokrata”, vagyis a Jobbik nélküli ellenzéki együttműködés, annál hatékonyabbak lesznek.

A Liberálisok azt is szeretnék, ha az önkormányzatiság kérdésében is együttműködne az ellenzék, ezért ezen a héten egy pécsi konferenciát rendeznek a témában. Azt hallják, hogy a már eddig is „megkurtított” önkormányzati önállóságot a Fidesz még inkább vissza akarja vágni a választás után – indokolt a pártelnök. Egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ahogy rendezvényeik többségére, így erre is meghívják a Jobbikot, hogy vitatkozzanak velük, de a párttal való politikai együttműködést helytelennek tartják. 

Egy újabb témára áttérve Fodor Gábor azt mondta, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette az amerikai ügyvivőt, szimbolikusan a Magyar Liberális Párt is szeretné bekéretni a Fidesz „illetékes politikusát”, hogy elmagyarázzák neki, az Egyesült Államok a vidéki médiumok számára kiírt pályázattal nem avatkozik bele a magyar belügyekbe. Nem kell kritikátlanul nézni sem az EU-t, sem az Egyesült Államokat, de világossá kell tenni, hogy egy szövetségesi és egy értékrendszerhez tartozunk – jelentette ki.

Fizetős felsőoktatás ma is létezik Magyarországon, hiszen az ott tanuló fiatalok egy jelentős része fizet tandíjat – mondta a politikus egy kérdésre azzal kapcsolatban, hogy a hétvégén Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke erről a témáról beszélt. További kérdésre azt felelte, örül neki, hogy „Soros György pontról pontra cáfolja” a nemzeti konzultáció kérdéseit, a konzultációval ugyanis súlyos tízmilliárdokból építenek ellenségképet, ami csak a gyűlöletet erősíti és rombolja a magyar társadalmat.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2017. november 20. 22:32
"Nagy kérdés hogy melyik pártocska farvizén fog megpróbálni bejutni a parlamentbe F.G." Háát Fletónak külön gondja lesz rá, hogy listára ne kerüljön. Akkor inkább a másik here lakli Karácsony. Talán Gyöngyös egyéniben. Amúgy a Főnök nagyvonalú. Kap egy alkonzuli állást Zimbabwében Gabika. Ugyanúgy fog lógni a törökvészi kávézóban fél napokat.
hátakkor
2017. november 20. 22:25
"Fodor Gábor szerint formálódik az együttműködés az ellenzéki pártok között" Fasza! 1% alatt a vagyonával felelne..
balsors
2017. november 20. 21:16
A német liberálisok szintjét mikor érik el a magyar tesók? http://mandiner.hu/cikk/20170907_nemet_liberalisok_menjenek_haza_a_menekultek
tango47
2017. november 20. 18:05
Erre szokták mondani, hogy álmodik a nyomor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!