Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Új korszakot kezdene az LMP

2017. november 17. 17:36

Szél Bernadett az LMP kampányrendezvényén arról beszélt: a korszakváltás nem tárgyalóasztaloknál fog bekövetkezni, hanem az utcán, a tereken, a piacon, vagyis azokon a helyeken, ahol az emberek beszélgetnek egymással.

2017. november 17. 17:36

Kezdjünk új korszakot! szlogennel tartott kampányrendezvényt Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje mintegy száz pártaktivistával együtt péntek délután a budapesti Blaha Lujza téren. 

Szél Bernadett az eseményt elindító sajtótájékoztatóján kijelentette: a korszakváltás már elkezdődött, hiszen többen vannak ma Magyarországon, akik kormányváltást szeretnének, mint azok, akik szerint jó irányba mennek a dolgok a Fidesz-KDNP kormányzása alatt.

A korszakváltás azonban nem tárgyalóasztaloknál fog bekövetkezni, hanem az utcán, a tereken, a piacon, vagyis azokon a helyeken, ahol az emberek beszélgetnek egymással – indokolta a helyszínválasztást a párt társelnöke, aki elmondta: maga is beszélgetni akar az érdeklődőkkel arról, ki hogyan látja a fizetős egészségügy, a szétvert oktatás vagy a rossz bérek kérdését. 

A politikus kijelentette: az LMP mindazzal a tudással rendelkezik, amellyel a többi párt, de semmit sem sajátított el azokból a hibákból, amelyeket mások folyamatosan elkövettek, elkövetnek. A jövőben mindenhol jelen lesznek, ahol az emberek élnek, hogy megkérdezzék a választókat az őket érdeklő problémákról – vetítette előre. 

Szél Bernadett a koraszülöttek világnapja alkalmából arról is beszélt: továbbra is harcolni fog azért, hogy az érintett családok több segítséget kapjanak például akkor, ha számukra nehézséget okoz az anyatejes táplálás; erről szóló javaslatát ismét benyújtja az Országgyűlésnek.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. november 20. 22:48
Majd meglátjátok mi lesz ez az új korszak, miután rossz szellemét Sorost a megbízói nyugdíjba küldik.
makapaka2
2017. november 20. 08:43
Görögdinnye párt, egy hisztérika vezetővel. Kívül zöld, belül vörös.
Bokros Birka
2017. november 18. 10:50
Zöldségeskofa munkába, megint egy uborkát dugott fel estére. :D
balsors
2017. november 18. 06:45
Sötét van a zöld szemüveg mögött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!