Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Orbán nem tud a menekültekkel való riogatás nélkül élni

2017. november 16. 19:04

A fideszesek szembementek a magyarok többségével és a közös európai fellépés ellen szavaztak.

2017. november 16. 19:04
Niedermüller Péter - Molnár Csaba
Közlemény

„Az Európai Parlament ma nagy többséggel, a jobb- és baloldali frakciók közötti egyetértéssel elfogadta az új közös európai menekültpolitikáról szóló javaslatot. A DK képviselői igennel, a fideszesek nemmel szavaztak.

Nagy előrelépés történt ma a menekültügy közös európai kezelésében, a döntés szerint ugyanis többé nem kizárólag a tagállamokra hárul a menekültügy megoldásának felelőssége. Mindezt az Unió pénzéből, az Unió irányítása mellett kell megoldani. Az EU ezzel nemcsak a menekültválság megoldása felé tett nagy lépést, hanem sakk-mattot adott Orbánnak is, aki a közös európai fellépés elutasításával Magyarországra terhelné a menekültügy kezelését.

Az eurobarométer közvéleménykutatása szerint a magyarok több mint kétharmada európai és nem tagállami megoldást szeretne menekültügyben. Ennek az igénynek tett ma eleget az Európai Parlament, ezért is szavaztak igennel a DK EP-képviselői. A DK ugyanis a magyar emberek többségével egyetértésben a közös európai fellépésben és a közös európai határőrizetben látja a megoldást. A DK felháborítónak tartja, hogy a fideszesek szembementek a magyarok többségével és a közös európai fellépés ellen szavaztak. Úgy tűnik, hogy Orbánék nem tudnak a menekültekkel való riogatás nélkül élni, mert nem lenne ki ellen hergelniük a magyarokat a választási kampányban.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. november 20. 19:14
Micsoda egy szerzőpáros! Megtisztelve érzem magamat, hogy hozzászólhatok. Soros közben nyilatkozta, hogy nem is úgy gondolta, hogy kötelező legyen a kvóta. Valahogy mégis megszavazódott.
Peter8811
2017. november 18. 14:44
Ki ez a buta tahó?
Mich
2017. november 18. 10:21
libsibolsinácik = hazaáruló seggfejek
Biivisz
2017. november 17. 23:04
"... a közös európai fellépés ellen szavaztak" Milyen "FELLÉPÉS" ti hülyék. "Térdre hullás" inkább. Felemelt kézzel !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!