A keresztény ember közege

2017. november 16. 15:39

Az embernek alapvetően két természetes közege van: a társadalom és a szellem. Valójában az egyik elvontabb, mint a másik.

2017. november 16. 15:39
Kiss Máté
777

„Van ugyebár minden földi élőlénynek egy specifikus közege, ahol a számára legmegfelelőbbek az életkörülmények. Na, az ember ilyen szempontból különleges. Mondják is ugye a talpraesett emberről: »A jég hátán is megél«. És ez bizony így is van, az ember számára a bolygó szinte bármely pontján lehetséges az élet. Na jó, talán a víz alatt nem.

A humán tudományok szerint az embernek alapvetően két természetes közege van: a társadalom és a szellem. Valójában az egyik elvontabb, mint a másik. Társadalom gyanánt a minket körülvevő emberekre gondolunk első sorban. Elvitathatatlan, hogy társas lények vagyunk, egymásra utalva. A társadalom az a közeg, ahol az »Én« már több, hiszen »Mi« válhat belőle, egy olyan értelmezési kör, amelyben saját magunkat egyre mélyebben és őszintébben ismerhetjük meg. Dolgozni, szórakozni, és érezni is ebben a közegben tudunk.

A szellem is egy nagyon fontos közeg, melyről napjainkban talán túl keveset beszélünk. Talán éppen ezért is lehetett meglepő a Kedves Olvasónak ez a szempont, mint természetes közeg. Pedig az ember kulturális lény is, mely talán még a társadalomnál is mélyebben meghatároz minket. Az fontos, hogy legyenek barátaink, de a barátainkat is a közös érdeklődés és igények alapján választjuk. Hiába vannak sport rajongó barátaim, ha én inkább »geek« vagyok, és más programok érdekelnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
quiet
2017. november 23. 22:32
Az embernek alapvetően két természetes közege van: a társadalom és a szellem. Valójában az egyik elvontabb, mint a másik. -......................... Máté, Máté....társadalom nincsen. Emberek vannak. Nemzetben élnek, akik még élnek . A többi nem él.
u.cserkész
2017. november 23. 13:58
Ha már keresztény... Van egy vallásos dal: "Békét a szívünknek, Békét családunknak, Békét nemzetünknek, Békét a világnak." Ebben bent van a társadalom és a szellem is. Egyik sem elvont!!
annamanna
2017. november 16. 17:52
A társadalom és a szellem mitől elvont? "Filozófia: Összefüggéseiből kiragadott (tárgy, fogalom, gondolat, tulajdonság, jelleg, dolog, gondolkodásmód, következtetés), amely nem egy meghatározott jelenséget, tárgyat, dolgot ír le teljesen, hanem annak csupán szűkebb, egy vagy több kiemelt jellemzőjét, tulajdonságát veszi figyelembe." ""elvont" szinonimái: nonfiguratív, absztrakt, elvonatkoztatott" "absztrakt: Elvont, elméleti, gondolati. A valóság összefüggéseivel nem törődő, a szokásos formákat megbontó." A társadalom meg a szellem hogy lehet elvont? Mi értelme van ennek a szövegnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!