Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

LMP: Az egészségügyi alapellátás átalakítására van szükség

2017. november 14. 13:37

Át kell alakítani az egészségügyi alapellátást az LMP szerint.

2017. november 14. 13:37

Az egészségügyi alapellátás jelenlegi struktúrájának drasztikus átalakítását sürgeti az LMP az életmódból adódó betegségek megelőzőse és hatékony kezelése érdekében. 

Ábrahám Júlia, a párt országos elnökségi tagja kedden a diabétesz világnapján elmondta: már 35 milliárd forintból az ország mintegy negyven pontján létrehozhatók lennének olyan praxisközösségek, amelyek segíthetnének az életmódból adódó megbetegedések számának csökkentésében. 

Ismertette: négy ilyen, úgynevezett svájci modellre épülő közösség már van az országban, ahol a háziorvosok munkáját gyógytornászok, pszichológusok, dietetikusok vagy egészségfejlesztési szakemberek is segítik, és amelyek komoly előrelépést értek el az egészségmegőrzésben. 

A politikus elmondta: a cukorbetegség szövődménye miatt naponta mintegy tíz lábamputációt végeznek az országban, és az elmúlt tizenöt évben csaknem 70 százalékkal emelkedett a megbetegedések száma, amelyek jelentős része megelőzhető lenne. 

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes a tájékoztatón más témáról szólva kijelentette: a kormány ma bebizonyította, hogy csak trükközik az idősekkel, átveri őket, és amit járadékuk emelésének szán, csak szavazataik megnyerésére való. Kifogásolta, hogy a kormánytöbbség nem vette tárgysorozatba a nyugdíjasok helyzetét javító csomagjukat, amelyet – jelezte – az LMP újra beterjeszt majd a Ház elé.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mutimi
2017. november 14. 20:15
A praxisközösség nem a magyar területi ellátórendszerre van kitalálva. Az a személyességre és a földrajzi értelemben is vett elérhetőségre épül. Olvastak valamit, és átcopyzták. Ezzel nem az a baj hogy olvasnak, de rendszerekben kellene gondolkodni. Ha sikerülne.
terra
2017. november 14. 20:02
Az LMP mellé trafált, mert a cukorbeteg gondozás kiválóan működik ebben az országban. A háziorvosnak ebben csak annyi a szerepe, hogy diagnosztizálja a betegséget és szakrendelésre küldi a beteget. A regisztrált cukorbetegeket először is alaposan kivizsgálják, kioktatják a diétákról, ehhez segédanyagokat adnak. Később folyamatosan visszahívják a szakrendelésre és ott elvégzik a rendszeres laborvizsgálatot, a lábvizsgálatot és beutalják a beteget rendszeres időközönként kardiológiai, szemészeti vizsgálatra is. A háziorvos csak a gyógyszereket írja fel, amit a szakorvos előír. Ez a "praxisközösség" egyébként is úgy hülyeség, ahogy van. Aki ilyet talál ki, annak fogalma sincs arról, hogy a háziorvosi körzetek hogyan működnek. Nyilván úgy képzelik, hogy Mari néni, aki túlsúlyos, magas a vérnyomása és fájnak a lábai vonatra vagy buszra ül és elutazik a negyven praxisközpont egyikébe. Ott majd egy pszichológus meghallgatja minden kínját-baját és a lelkére beszél, hogy egyen kevesebbet, a diatetikus összeállítja az egyéni diétáját, a gyógytornász tart neki egy speciális edzést, stb.
puszika
2017. november 14. 17:25
Hol demagógia van ,ott demagógia van!!! Smukk Erzsike ismét alulmúlta önmagát!!!
noMores
2017. november 14. 15:06
Az egeszsegugyunk vilagszinvonalu, ezt barki tapasztalhatta mar, aki korhazba kerult, semmin nem kell valtoztatni, mert a magyar reformok mukodnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!