Új kampány kezdete?

2017. november 14. 19:45

Jó, ha ennyi idő távlatából viccként(!) felidézzük, mivel is kampányoltak külhoni magyar állampolgárságunk ellen a hős szocialisták és társaik, a nagyon liberális szabad demokraták, akik időközben elvéreztek a magyarországi politikai porondon.

2017. november 14. 19:45
Kuti János

„Gyurcsány arra számít,  mindazok, akik anno nem mentek el szavazni vagy ellenünk voksoltak, a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon mind-mind őt és pártját fogják választani. Ennek eredményeként több mint 75 százalékos többséget szerezhet a parlamentben, és ismét miniszterelnök lesz. Ha netán eléri célját, és a külhoni magyaroknak megtiltják a szavazást, akkor sajnos mi nem tudunk rá voksolni, pedig bizonyára sokan égnek a vágytól, hogy rá és pártjára pecsételjenek.

Az öszödi hazudozásról tartott gyónását erényként tüntetheti fel. Végül is mondhatja, hogy mikor azt állította, hogy hazudnak, akkor igazat mondott, és a meggyónt, megbánt bűn alól még a Jóisten is feloldozást ad, akkor miért ne bocsátanának meg a  magyarországi választópolgárok. Mi is megbocsátottunk azoknak, akik akkor ellenünk vétkeztek és szavaztak, vagy egyszerűen nem mentek el választani. 

Jó, ha ennyi idő távlatából viccként(!) felidézzük, mivel is kampányoltak külhoni magyar állampolgárságunk ellen a hős szocialisták és társaik, a nagyon liberális szabad demokraták, akik időközben elvéreztek a magyarországi politikai porondon.”

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2017. november 14. 22:50
Tegyük ide ezt a nem idézett részt: „Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi 20 000 forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt. Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet! SZAVAZZUNK NEMMEL!” Na ilyenek ezek a komcsijaink.
madarasi.abel
2017. november 14. 21:12
Jancsi, tudod-e, hogy Erdélyben a nagy többség még csak nem is hallott Mészáros Lőrincről? Tudta? Nem tudta? Na hajrá, ossza az igét :)
tom hagen
2017. november 14. 21:04
De, hogy szigorúan a kérdésre válaszoljak. Nem, nem új kampány kezdete. A régi vége. A nagyon vége. :-D 2019-ben ezzel már nem lesz dolgunk.
terra
2017. november 14. 20:17
Gyurcsány tényleg úgy gondolja, hogy kitöltötte a büntit az őszödi beszéd és minden elkúrás miatt, tehát már semmi akadálya annak, sőt itt az ideje, hogy ismét miniszterelnök legyen, mert az neki jár. Néhány hónapja egy interjúban tartalmilag ezt mondta és bizonyára ezt is gondolja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!