Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Fidesz: Gyurcsány mindig becsapta a nyugdíjasokat

2017. november 13. 15:20

Nem számít, mit ígér Gyurcsány a nyugdíjasoknak, mert mindig becsapja őket – reagált a Fidesz kommunikációs igazgatója arra, hogy a DK alelnöke kétpilléres nyugdíjrendszert ígért a párt győzelme esetén.

2017. november 13. 15:20

Teljesen mindegy, mit ígérget Gyurcsány Ferenc a nyugdíjasoknak, mert mindig becsapta és most is be akarja csapni őket – reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményben Varju László hétfői sajtótájékoztatójára.

Varju László, a DK alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján kétpilléres nyugdíjrendszert ígért pártja kormányra kerülése esetén, a munkanyugdíjat ötvenezer forintos alapnyugdíjjal egészítenék ki. Az alelnök arról is beszélt, sok nyugdíjas jelezte, hogy a hozzájuk érkezett plusz összeg lényegesen alacsonyabb annál, mint amivel számoltak, illetve egyesek nem is kapták meg a nekik járó emelést.

„A DK állításával ellentétben a nyugdíjak kifizetése a szokásos rendben zajlik, a banki utalások már megérkeztek, a kézbesítés pedig a postai kifizetési naptár szerint történik” – írta Hidvéghi Balázs. Hozzátette: a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés összegének számítását törvény szabályozza, és mindenki megkapja az őt illető támogatásokat.

„Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat, soha nem fizettek nekik nyugdíjprémiumot, és sorozatos megszorításokkal sújtották őket. A Fidesz-KDNP megbecsüli a nyugdíjasokat, megőrzi a nyugdíjak értékét és szeretnénk, ha a gazdasági sikerekből az idősek is részesülnének”, ezért a most a nyugdíjjal együtt nemcsak nyugdíj-kiegészítés, hanem „Magyarországon először nyugdíjprémium is érkezik” – tette hozzá a Fidesz kommunikációs igazgatója.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. november 14. 08:30
A FIDESZDSZ maffia mindenkit becsapott? A FIDESZDSZ maffia 2/3-a csaláson alapul? • a Fidesz 2010-ben még annak az összegnek is csak 58 százalékos árán hirdethetettSimicska Lajos egyik cégénél, mint amennyit a vállalkozó a Jobbiktól kért. Mégis, a kormánypárt tiltott pártfinanszírozással vádolta meg a Jobbikot a piaci árnál kedvezőbb díjak miatt, majd személyre szabott törvényt is hozott ellehetetlenítésükre. • a Fidesz az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatánál is trükközhetett a 2010-es kampány kapcsán, ugyanis a MAHIR Cityposter Kft.-vel kötött szerződésük 98 millió forintról szól, míg az ÁSZ-nál ebből csupán 36 milliót jelentettek le. • a Fidesz úgy hirdetett nagytételben a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. segítségével, hogy a cég mostani vezetése egyszerűen nem találja nyomát annak, ki lett volna számlázva arról bármi is. A gyanú szerint tehát akár ingyen is kaphatta ezeket az értékes hirdetési helyeket a Fidesz. https://alfahir.hu/2017/11/13/vizsgalobizottsag_szilagyi_gyorgy_fidesz_kampanyfinanszirozas_allami_szamvevoszek
Peter8811
2017. november 13. 20:47
lázítok
Berecskereki
2017. november 13. 18:23
2002-2010 időszakban a nyugdíjam reálértéken nem növekedett, hanem 15 %-al csökkent. 2010-2017 időszakában reálértéken 10 %növekedett a nyugdíjam. Az átlag nyugdíj növekedés torzított, mert tartalmazza az elhalálozott alacsony nyugdíjasok és az újonnan magasabb nyugdíjjal belépőket. Ennek következtében akkor növekszik az átlagnyugdíj, ha egyébként nincs nyugdíjemelés.
Berecskereki
2017. november 13. 18:08
Így jön ki a 13. havi nyugdíj A Portfolio kalkulációi azt mutatják, hogy a nyugdíjasok 2011-től minden egyes évben jobban jártak a nyugdíjemeléssel, mint amit a törvény előír. 2011-ben és 2012-ben év közben kellett kompenzálni a nyugdíjasokat, mert a tényleges infláció magasabban alakult a tervezettnél, azóta azonban a kormány rendszeresen lényegesen magasabb nyugdíjemelést hajtott végre, mint amit kellett volna törvényileg és év közben nem korrigálta vissza a "túlköltést": • 2013-ben 1,7% volt a pénzromlás éves átlagos üteme, miközben a kormány 5,2%-kal emelte a nyugdíjakat. • 2014-ben 0,2%-kal voltak alacsonyabbak az árak, míg a kormány 2,4%-kal emelte a nyugdíjakat. • 2015-ben -0,1%-os infláció mellett 1,8%-os nyugdíjemelés valósult meg. • 2016 januárjában 1,6%-os emeléshez jutottak a nyugdíjasok, míg az infláció éves átlagban várhatóan 0,3% körül lesz. Összesítésünk szerint a törvényinél bőkezűbb nyugdíjemelésre a kormány a 2011 és 2016 közötti hat év alatt összesen 273 milliárd forintot költött. Ha az évről-évre magasabb kifizetés egymásra halmozódó hatását is figyelembe vesszük, akkor már 282 milliárd forintnál járunk. A kumulált nyugdíjemelés-többlet 9,6% volt ezalatt a 6 év alatt, ami meghaladja a 13. havi nyugdíjnak megfelelő 8,3%-os emelés mértékét.” http://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/az-orban-kormany-kifizeti-a-13-havi-nyugdijat.230853.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!