Fájdalmas

„A valaha fejlett és gazdag magyar futballkultúrát már a sportban teljes összeomlást hozó rendszerváltás előtt is négy évtizeden át rombolta és gyengítette a profizmust, a teljesítményarányos díjazást, a külföldre szerződés lehetőségét megszüntető, az emigránsok sikereit letagadó, a sportlétesítményeket elhanyagoló és nem pótoló, az egyesületeket lezüllesztő, a szakemberképzést leépítő, a bundázást, csempészést, iskolakerülést, besúgást a futballban eltűrő, sőt, elősegítő kommunista diktatúra.  A végére is csak azért maradt még az egyre gyengébb eredményeket produkáló magyar fociból valami, mert valaha annyira erős, színvonalas és népszerű volt, olyan mély gyökereket eresztett a társadalomban, hogy a kimúlása, az agóniája is évtizedekig elhúzódott, a tehetetlenségi nyomaték vitte, lökte tovább az újabb és újabb történelmi kudarcok után is. De ma azon élcelődni, hogy amit hatvan év alatt sikerült lerombolni, azt nem lehet hat-hét év alatt újjáépíteni, nos, elég olcsó és felettébb igazságtalan szórakozás. Még ha érthető is, hogy a harag rengeteg jogos keserűséget, gúnyt, kritikát lök most a felszínre.

Nem azt mondom tehát, hogy a Luxemburgtól elszenvedett vereség után ne legyünk szomorúak, ne legyünk dühösek, hogy nem jogosak az indulataink (addig jó, amíg haragszunk, és amíg van, aki haragudjon!), de ne feltétlenül a rossz hír hozójában, a futni, beadni, becsúszni képtelen játékosban találjuk meg a legfőbb felelőst. Vagy a topmenedzserként, a futballba érkezéséig maradéktalanul sikeres, minden szabadidejét és még nem ősz hajszálát a futballra áldozó MLSZ-elnökben. Sem pedig a magyar futballból is a francia és német élvonalig eljutó, nyelveket beszélő, az ifjúsági válogatottakkal sikeres, fiatal megbízott szövetségi kapitányban. (Még kevésbé az eddig munkához sem látó belga utódjában.) És ne a semmiből valamit teremteni akaró, sokáig állami segítség nélkül működő akadémiákban, netán a sport létesítményhelyzetét nemzedékekre megoldó, a futballt végre a helyén kezelő kormányban.

Nem, ha kicsit is logikusan és higgadtan végiggondoljuk a fent leírtakat, láthatjuk, hogy bár jó volna elverni valakin a port a futball mai szereplői közül, és nyilván a konkrét, csütörtöki vereségben meg is találhatja ki-ki a maga felelősségét, a bajok legfőbb okát még mindig a múltban és a régmúltban kell keresni.”