Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Vonulj vissza Feri, segíteni kell!

2017. november 10. 10:59

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt az úgy nevezett baloldal végzetesen megroppant, támogatottsága azóta közelebb van a nyakába lihegő Jobbikéhoz, mint a szintén jobboldali kormánypártokéhoz, melyek messze megelőzik népszerűségben.

2017. november 10. 10:59
Tálos Lőrinc
Reflektor

„Fel kéne fogni végre, hogy az összefogás híveinek a helyzetértékelése rossz. Úgy tesznek, mintha még mindig 2006 előtt élnénk és két, nagyjából egyforma méretű tábor, egy jobb- és egy baloldalinak nevezett állnának egymással szemben, mint a rendszerváltás követő 25 évben. Csakhogy nincs így. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt az úgy nevezett baloldal végzetesen megroppant, támogatottsága azóta közelebb van a nyakába lihegő Jobbikéhoz, mint a szintén jobboldali kormánypártokéhoz, melyek messze megelőzik népszerűségben. A posztkommunista elitből és szövetségeseiből álló baloldal, amelynek gazdaság- és társadalompolitikája elitista volt és liberális, mindössze kulturálisan volt baloldalinak nevezhető – értve ez alatt a XX. századi jobboldalellenességet – elvesztette a bázisát. Azt a tábort, amely nem a Fidesz, nem az újbaloldal osztotta meg, hanem az elitellenes, populista jobboldal, amely szavazókat szerzett tőle.

(...)

Ha nem akarjuk, hogy a Jobbik legyen a Fidesz lehetséges váltópártja, akkor olyan baloldalt kell építeni, amelyet semmilyen szál nem fűz többé se az MSZMP-hez, se Gyurcsányhoz, se a 2010 előtti korrupciós ügyekhez. Ehhez persze a pártszerkezet földrengésszerű átrendeződése szükséges, mégpedig abba az irányba, hogy mind az MSZP, mind a DK kiessen a parlamentből. A jó hír az, hogy bár ebből egyelőre csak az MSZP kiesése látszik esélyesnek (amennyiben a DK tovább nő a rovására, de az meg a DK biztos bekerülését jelenti), a földrengésszerű változásokat pont azért hívjuk így, mert nem láthatók előre, mégis rendszeresen megtörténnek. 2006 tavaszán – amikor először sikerült 1990 után az egyik oldalnak dupláznia – se látszott az, hogy őszre halálos sebet kap a választásokon győztes oldal és legalább 10 évre a jobboldal nyomasztó fölénye fogja jellemezni a pártok támogatottságát.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. november 10. 17:45
A libsibolsinácik már könyörögnek Fletóhoz... ezzel bizonyítva, hogy a Nagy Szemkilövető a Katyvasz megkérdőjelezhetetlen Vezére...!
2006erlelo
2017. november 10. 14:04
Vendelinnel teljesen egyetértek.Kellemesen szórakozok, mikor a bukottak reménye egy új baloldalban, egy megújított baloldalban, egy igazságos baloldalban..stb. fogalmazódik meg.Ilyen nincs.Míg a csúfosan elzavart arcok közül valamelyik is a politikában kicsit is megmutatja magát, ilyesmiről ne is álmodjanak.Bilibe lógó kéz ilyenkor az ébredés.Ugyanez vonatkozik, tán fokozottabban Ferenc testvérre, és az őt követő egykori munkásőrökre is.Ezek, valami kiismerhetetlen okból magukat nyomatékosan és egyedüliként demokratának nevezik.Tudom, ez olyan betegség, melyet csak az idő gyógyít meg.De egyertértek azokkal, akik szerint nekünk szükségünk van az öszödi rémre.Már kétszer hozott kétharmadot.Ne korlátozzuk a harmadikban.
terra
2017. november 10. 13:53
Magyarországon egy olyan speciális helyzet van, hogy a Fidesz a programját és tevékenységét tekintve legalább annyira tekinthető egy nemzeti baloldali, mint konzervatív pártnak. Ennek oka az, hogy a felemás rendszerváltás miatt magát átmentett posztkommunista elit meg sem próbálkozott egy valós baloldali tartalmú politizálással. Az állampárt (MSZMP) meghatározó befolyással rendelkező csoportja és holdudvara a politikai hatalom átmentésének biztosítása mellett az állami vagyon privatizálása útján új-kapitalistává is kívánt válni, ezért kiegyezett a nemzetközi nagytőke érdekeit képviselő globalista, neoliberális SZDSZ alapítóival. Az SZDSZ biztosította a posztkommunista utódpárt továbbélését és a nemzetközi baloldal és balliberális sajtó támogatását, cserébe azonban az MSZP-nek át kellett engednie a tényleges politikai vezetést az SZDSZ-nek. Az MSZP nem egyszerűen feladta, hanem folyamatosan kitúrta, Gyurcsány idejében pedig már tűzzel-vassal irtotta is a párt baloldali platformjának maradékát. A szélsőséges neoliberalizmus önmagában sem nálunk, sem más országban nem képes jelentős tömegbázist létrehozni, az SZDSZ-nek sem sikerült. Az MSZP egy ideig még megélt a kádári nosztalgiából, de a szavazóbázis meghasonlása, majd egyre fokozódó erodálódása törvényszerű volt, hiszen az MSZP nem baloldali politikát folytatott. A Fidesz politikája ezzel szemben számos valódi baloldali értéket hordoz, így magához tudja vonzani azokat a munkavállalókat, nyugdíjasokat is, akiket nem sikerült szélsőségesen Orbán-gyűlölővé tenni. Az Orbán-fóbiások jelentős részét felszívta a Jobbik. Gyurcsány pártja elfoglalta az SZDSZ helyét és csak idő és taktikai megfontolások kérdése, hogy mikor végzi ki azt, ami az MSZP-ből megmaradt. A nagyeszű baloldali értelmiség képtelen volt és úgy látszik még most is képtelen felfogni azt, hogy a mostani erőviszonyokhoz vezető folyamat - figyelembe véve Orbán politikusi képességeit is - törvényszerű és előre látható volt. A baloldaliság erőltetése valódi baloldaliság és baloldali értékek nélkül fából vaskarika volt és az is marad a jövőben is. Egy teljesen új, MSZP-független és Gyurcsány befolyásától mentes baloldali párt építése szerintem egyelőre csak vágyálom.
makapaka2
2017. november 10. 12:43
Ez a rossz ripacs nem tud visszavonulni, mert életeleme a szereplés, még ha negatív is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!