A Momentum mint a Fidesz konkurenciája

2017. november 10. 08:33

A Fidesz 2010-es vagy 2014-es, azóta a Fideszből kiábrándult szavazóira hajtanak, akik – jobb híján – a Fideszre szavaznának ismét, esetleg otthon maradnának.

2017. november 10. 08:33
Szegő Péter
HVG

„Az elmúlt legalább tíz évben körülbelül 6×10²³-szor lehetett olvasni a szabadelvű kórus kiválóságaitól, hogy Magyarországon nincs Igazi, Európai Értelemben Vett Jobboldal (IEÉVJO), és milyen jó lenne, ha lenne.

(...)

Márpedig, ha tényleg az IEÉVJO bontogatja előttünk a szárnyait, akkor teljesen logikus, hogy a Momentum semmilyen szövetséget nem kíván kötni az ellenzék – mínusz a látszólag kifakult nyilasok – többi pártjával. A Fidesz 2010-es vagy 2014-es, azóta a Fideszből kiábrándult szavazóira hajtanak, akik – jobb híján – a Fideszre szavaznának ismét, esetleg otthon maradnának, talán egy részük szavazna a Jobbikra, de a többi ellenzéki pártra semmi esetre sem. Ezek a szavazók nyilvánvalóan nem szavaznának egy, az MSZP-től az Együttig, esetleg az LMP-ig terjedő szövetségre, és ha a Momentum részt vesz egy ilyen szövetségben, akkor ezek a szavazók a Momentum számára is elvesztek.

Ezt a föltevést erősíti a Budapest 1. választókerületében történő indulással kapcsolatban kialakult vita. Szívemnek bármennyire is nem kedves, a saját logikája alapján érhető, ha Fekete-Győr András pártelnök elindul Juhász Péter, az Együtt elnöke ellen: Fekete-Győr a fideszes szavazókat kívánja megszólítani, így a kormánypárti jelöltnek – vélhetően Böröcz Lászlónak, a Fidelitas elnökének, V. kerületi alpolgármesternek – is van félnivalója Fekete-Győr indulásától, nem csak Juhásznak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Graf
2017. november 11. 08:27
Ilyen fejjel csak a HVG ben létezhetsz, meg a Prideon .Amit meg kiizzadtál,arról jobb nem beszélni.,
barany
2017. november 10. 18:23
Ha Fekete Győrék is azt hiszik, hogy rájuk "kiábrándult fideszesek" fognak szavazni, nagyot csalódnak. Az olimpia megfúrásával nemcsak bűnt, hanem súlyos hibát vétettek. A zömében sportszerető, nemzeti érzelmű, konzervatív magyar emberek ezt soha nem fogják nekik megbocsájtani.
Tidal_wave
2017. november 10. 17:44
Imádom ezt a "kiábrándult Fideszes szavazó" típusú ballibsi szöveget. Leginkább akkor, amikor olyanokat mondanak, hogy a "CEU elleni támadások miatt a Fideszből az értelmiség kiábrándul". Biztos van néhány ezer/tízezer ember, aki elhagy egy ilyen nagy pártot, mint a Fidesz, de jönnek helyettük mások. Az ilyen "kiábrándulók" nem is biztos hogy igazi Fideszesek voltak valaha is (Ángyán, Mellár, Hadházy, Körömi, stb.)
Mich
2017. november 10. 17:16
Hazugsággyári idióta... A Fidesznek a libs-bolsi-náci Katyvasz a konkurenciája. A Katyvaszban pedig benne van a Jobbik, MSZP, DK, LMP, Együtt, PM, MLP, Kutyapárt, momók, momák és puklik... és a többi szemét, amit ide hordott össze a szél...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!