Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Semjén: Kiemelt törekvés a Minority SafePack támogatása

2017. november 10. 19:00

A Minority SafePack kezdeményezés célja az őshonos kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtése.

2017. november 10. 19:00

Kiemelt törekvés, hogy az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában minél többen támogassák aláírásukkal a Minority SafePack kezdeményezést, amelynek célja az őshonos kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtése. Többek között ezt tartalmazza a Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozata, amelyben – mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ülés után ismertette – teljes konszenzus volt a résztvevők között. 

A dokumentum szerint arra biztatják a magyar szervezetek képviselőit, hogy minél szélesebb körben nyújtsanak tájékoztatást a kezdeményezés fontosságáról. Az ülésen abban is teljes konszenzus volt, hogy elvetik Gyurcsány Ferenc DK-elnök javaslatát a határon túli magyarok szavazati jogának elvonásáról – ismertette Semjén Zsolt. 

A zárónyilatkozat kitér arra is, hogy a résztvevők tiltakoznak az Ukrajnában élő magyarok emberi és alkotmányos jogait csorbító, az európai normákat sértő oktatási törvény ellen.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bihari Hunor
2017. november 11. 15:43
Már megint itt vergődnek a libsibolsi hazaárulók? Minden tudatos magyar ember határon belül és kivül kerüli a hazug nemzetgyűlölő fajtátokat.
liberálzöld.
2017. november 11. 05:47
Szegény Székelyek!
madarasi.abel
2017. november 10. 19:52
http://webradio.hu/hirek/belfold/az_lmp_tamogatja_minority_safepack_javaslatot Az LMP támogatja Minority SafePack javaslatot májusi hír. Jó reggelt, nemzethy fityisz, jó reggelt, Semnyén elftárs :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!