Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Nemzetietlen minimum

2017. november 10. 07:20

A nyugat-európai tagállamok egyes politikusai továbbra is másodosztályú tagokként kezelik a 2004-ben vagy később csatlakozó országokat.

2017. november 10. 07:20
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„Miközben Nyugat-Európa részben a gyarmati múltjából, részben az utólag egyértelműen felelőtlen bevándorláspolitikájából fakadóan sok terhet nyög, Közép-Európa döntő többsége ellenáll, s ez egyre inkább igaz Ausztriára is. Ennyivel tehát mindenképpen jobb helyzetben vagyunk, és ahogyan arra fentebb Mike Gonzalez rávilágított, más fronton is van ok az optimizmusra. Nyugat-Európában ezzel szemben jó okkal érzik úgy a polgárok, hogy gyermekeik, unokáik élete nem lesz jobb, mint az övék. A generációról generációra örökölt problémák nem oldódnak meg, hanem súlyosbodnak, vélhetően ezért is kaptak észbe a legutóbbi választásokon az osztrákok. Mindeközben viszont egyre több jelét látjuk annak, hogy a nyugat-európai tagállamok egyes politikusai továbbra is másodosztályú tagokként kezelik a 2004-ben vagy később csatlakozó országokat. Nézeteik szerint mi csóróbbak és kulturálatlanabbak vagyunk, jobb körökbe nem léphet sáros magyar csizma, csak azok szalonképesek, akik magukévá teszik a brüsszeli nemzetietlen minimumot. Az nyilván mindegy, hogy a brüsszeli és egyéb nyugat-európai politikai politikusok kedvenc magyar és kelet-közép-európai beszélgetőpartnerei jellemzően azok a csillogó szemű modern euró­paiak, akik kis túlzással csak saját magukat képviselik.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. november 10. 17:30
nemzetáruló minimum = leváltjuk Orbán Viktort!
noMores
2017. november 10. 10:12
Mit latnak? Dedos modjara ugralunk, kozben ugy lopunk, mintha nem lenne holnap. 40centis kilatokat meg miniszterelnoki kisvasutakat epitunk a penzukbol. Es hogy meg ne haragudjanak, kurvasok adokedvezmenyt adunk a multiknak, igy beleszarnak a hilyesegeinkbe, de kirohognek minket...
makám
2017. november 10. 08:38
"A nyugat-európai tagállamok egyes politikusai továbbra is másodosztályú tagokként kezelik a 2004-ben vagy később csatlakozó országokat." nekünk is úgy kell kezelnünk őket.
westend
2017. november 10. 08:09
"Verhofstadt urat ezúttal sem zavarta, hogy pártcsaládja, az ALDE magyar tagszervezete, a Fodor Gábor-féle Liberálisok nem tud felmutatni mérhető támogatottságot. Magyarul: Verhofstadt úrra és eszmetársaira itthon nagyjából senki sem kíváncsi. Kivételt képeznek azok, akik kitartóan Brüsszeltől várják, hogy küldjön már tankokat Budapestre. Akiknek továbbra is az lenne a jó, ha nekünk minél rosszabb lenne. " Brüsszelben egy törpe, de harsány kisebbség diktál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!