Erdogan gyermekvállalásra buzdította a fiatal muszlim nőket

2017. november 10. 17:09

Erdogan tavasszal már felszólította az Európában élő törököket, terjesszék ki befolyásukat és vállaljanak több gyermeket. „Ne csak három, hanem öt gyermeket nemzzetek, mert ti vagytok Európa jövője!” – hangoztatta a török államfő.

2017. november 10. 17:09

Házasságra és gyermekvállalásra buzdította a fiatal muszlim nőket Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken az ankarai elnöki palotában mondott beszédében.

Mit mond az én istenem és a mi prófétánk? A parancs világos és érthető, keljetek egybe, házasodjatok és szaporodjatok” – hangoztatta Erdogan 50 muszlim államból érkezett fiatal nők egy csoportja előtt. „Minden muszlim kötelessége, hogy gyermeket vállaljon” – hangsúlyozta. Egyben kiemelte: a muszlim nők szerepe nem szükségszerűen kell, hogy az anyaságra korlátozódjon.

Az anyaság természetesen az isten legnagyobb ajándéka a nőknek. Az anyaságot megtagadni, olyan mint a sorsot, tehát a teremtést tagadni. De a muszlim nő nemcsak jó anya, ha arra van szükség, úttörő tudós, politikus, tanár vagy akár bátor katona” – folytatta gondolatmenetét a török elnök. 

Erdogan tavasszal felszólította az Európában élő törököket, terjesszék ki befolyásukat és vállaljanak több gyermeket. „Ne csak három, hanem öt gyermeket nemzzetek, mert ti vagytok Európa jövője!” – hangoztatta a török államfő. Törökország akkor diplomáciai vitába keveredett mindenekelőtt Németországgal és Hollandiával, mert ezek az uniós tagállamok nem engedték, hogy török kormányzati tisztségviselők kampánygyűléseket tartsanak náluk az elnöki jogkörök kiterjesztéséről szóló török népszavazás alkalmából.

(MTI)

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2017. november 12. 10:49
Merkel most mit mond erre? az agymosott németek meg csak bambán néznek maguk elé a sokadik korsó sört markolászva ...
duzur
2017. november 11. 13:40
Nagyon furcsa ez az egész. Amíg a háboruskodások tartanak a múszlimok között -ami maga az örület- addig lesznek menekültek. Ezek képei nem hatják meg annyira az arabokat, hogy véget vessenek ennek a tébolynak? Merthogy a szerencsétlen gyerekek képével Europában igyekeznek meglágyítani a sziveket. De mondhatni bármit, nem az európaiak miatt kell menekülni annyi szerencsétlennek. Más a helyzet egy természeti katasztrófa esetén, akkor mindenkin segíteni kell. Viszont nem tudok róla, hogy amikor a keresztények harcoltak egymás ellen, valaha is a múszlimokhoz menekültek volna segítségért... Csodálom, hogy nem kínos a büszke múszlimoknak, keresztényektöl kérni oltalmat...
pitypang1125
2017. november 11. 09:01
Szomorú
Petykabá
2017. november 11. 07:32
nagyon sok igazi jó barátom van Németországban, de sajnos mind a vesztükbe rohannak, miközben lányaik vannak. Agymosott szerencsétlenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!