Vörös október, véres száz év

„ideje lenne már kilépni abból a kognitív disszonanciából, amely Marx mai szimpatizánsaiban él, miszerint szép eszmékről van szó, amelyeket rosszul kiviteleztek – maguk az eszmék is torzak és rombolók, amelyeknek főleg olyan országokban, amelyeknek végig kellett szenvedniük a kommunizmus évtizedeit, a történelem szemétdombján kívül nem sok keresnivalójuk van.

Ezért a Che Guevara-pólós, magát baloldalinak valló diák, a kommunizmusát melldöngetve hirdető újságíró vagy a magát marxistának mondó filozófus ugyanolyan gyilkos és emberellenes eszméket népszerűsít, mint a kommunizmus édestestvérének számító nácizmusban hívő randalírozó vagy a náci eszmeiség felélesztésén álmodozó politikus.

Persze ma kapitalizmusban és demokráciában élünk, így mindenki olyan eszmék iránti szimpátiák hangoztatása révén iratkozhat ki a komolyan vehető kultúremberek köréből, amilyenekkel akar. De amikor valaki 2017-ben a kommunizmust és a marxizmust dicsőíti, jusson eszünkbe: miután száz évvel ezelőtt önjelölt világboldogító elvtársai először hatalomra jutottak, az általuk meghonosított rendszer világszerte nagyjából százmillió halálos áldozatot követelt.”